Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Trócsányi László, a Magyar Jogász Egylet elnöke és Pintér Sándor belügyminiszter a szervezet tizenötödik Magyar Jogászgyűlésén Balatonfüreden 2021. szeptember 23-án

Pintér Sándor előadásában bemutatta, hogy a Nikkei COVID-19 Recovery Index alapján – melyben a járványkezelés, az oltás és a koronavírussal összefüggő korlátozó intézkedések alapján rangsorolnak – az előző augusztusi harmadik helyezés után a szeptemberben kiadott legfrissebb listán Magyarország világszinten Szaúd-Arábiával közösen a második helyen áll Kína mögött.

Hirdetés

A belügyminiszter a koronavírus-járvány időszakában tett kormányzati erőfeszítéseket áttekintő előadásában hangsúlyozta: korábban a vörösiszap katasztrófát leszámítva csak árvizek miatti regionális veszélyhelyzeteket kellett kihirdetni Magyarországon.

A kormányzati lépések közül Pintér Sándor kiemelte, hogy a magyar kabinet már 2020. január 29-én döntött az operatív törzs felállításáról, miközben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) csak másnap hirdette ki a népegészségügyi veszélyhelyzetet.

A belügyminiszter – áttekintve a járvány különböző hullámainak alakulását – kitért a gazdaságvédelmi – köztük a munkaerő megtartását, a hiteltörlesztés megkönnyítését, valamint a fokozottan érzékeny ágazatok megsegítését célzó – intézkedésekre, valamint az informatikai fejlesztésekre. Nagy segítségnek nevezte a hatósági házi karantén okostelefonos ellenőrzési lehetőségét.

Pintér Sándor arról is beszélt: több tervezett műtétet elhalasztottak a járványidőszakban, de a kormány döntést hozott arról, hogy a felhalmozódott műtétekre külön anyagi támogatást kapnak a kórházak. Reményei szerint egyes területeken még az év végéig, de máshol legkésőbb február végéig el tudják végezni ezeket a beavatkozásokat. A belügyminiszter a legfrissebb napi járványügyi adatokat ismertetve felhívta a figyelmet a fertőzöttek számának emelkedésére és az oltások fontosságára.

Korábban írtuk

Bánáti János, a jogászgyűlés elnöke megnyitójában felidézte, hogy 1870-ben tartották az első magyar jogászgyűlést, és bár a koronavírus-járvány miatt a kerek évfordulón nem lehetett megtartani a rendezvényt, az idei, 151. évfordulón kiemelten fontosnak tartja a hagyományok szerint megrendezni a fórumot. Mint mondta: a jogászgyűlés célja, hogy teret adjon a magyar jogászok szakmai és tudományos eszmecseréjének, valamint hatást gyakoroljon a „jog fejlesztésére”.

Hangsúlyozta: kezdetektől fogva kiemelten kezelte a kormány a jogászgyűlést, ezt bizonyítja, hogy a korábbi jogászgyűléseken több alkalommal volt jelen mások mellett előadóként vagy díszvendégként a hivatalban lévő köztársasági elnök, a legfelsőbb bíróság elnöke, a legfőbb ügyész. A kormányzatot minden alkalommal az igazságügyi miniszter mellett más kormánytagok is képviselték, mint ahogy az idei esztendőben is, amikor Varga Judit igazságügyi miniszter mellett Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter is előad majd – tette hozzá.

Trócsányi László, európai parlamenti képviselő, a Magyar Jogász Egyesület elnöke Concha Győző jogászt idézte, aki szerint „a rend az emberi erőknek, javaknak, tevékenységeknek belső összefüggése, a rendőrség pedig a belső folyamatoknak csak időleges külső támogatója; mint egy jó orvos, támogathatja az organizmus működését, de nem teremtheti.”

Ezt követően Wass Albert gondolatait tolmácsolta, miszerint „törvény és rend nélkül nincs világ.”

Bóka István, Balatonfüred polgármestere (FIDESZ-KDNP) örömét fejezte ki, hogy Balatonfüred adhat ottont a jogászgyűlésnek, majd bemutatta a Balaton parti várost. Mint mondta, Balatonfüred a kultúra, a művészet és a sport városa, valamint a „vitorlázás bölcsőjének” is nevezik, e mellett pedig a szívgyógyászat kiemelt központja.

A Magyar Jogász Egylet (MJE) által rendezett tizenötödik Magyar Jogászgyűlést Balatonfüreden tartják csütörtöktől szombatig.