„Yoram Hazony világhírű izraeli filozófus számos alkalommal járt már hazánkban, és személyesen is találkozott a Karmelita kolostorban a magyar miniszterelnökkel. Azóta felszólalásaiban rendszeresen pozitív példaként említi Orbán Viktort”kezdte Facebook-posztját Orbán Balázs, a magyar miniszterelnök politikai igazgatója, aki ezt követően bejegyzésében felhívta a figyelmet arra, hogy a világhírű izraeli filozófus minap közösségi oldalán állt ki Orbán Viktor mellett, ahol kijelentette, hogy a felhozott vádak a magyar miniszterelnök ellen „groteszkek”, majd leszögezte: Orbán Viktor nem antiszemita.

Hirdetés

„Hazony szerint Magyarország egyedülálló abból a szempontból, hogy nemzeti, konzervatív kormány irányítja, amely a kereszténységet tekinti domináns kultúrának, ugyanakkor jelentősen támogatja például a zsidó közösséget is. Egy korábbi interjújában elmondta, hogy az izraeli, az amerikai és a nyugat-európai konzervatívok is közelről figyelik Magyarországot, ugyanis a magyar konzervatív politika sikere számukra is szembeötlő” – derült ki Orbán Balázs posztjából, aki ezt követően úgy fogalmazott, hogy ez igen megtisztelő Yoram Hazony professzortól.

A teljes cikk IDE kattintva érhető el.

Korábban írtuk