Giró-Szász András kiemelte: az expón való részvétel meghatározó az ország nemzetközi megítélése szempontjából, emellett üzleti, turisztikai és diplomáciai jelentőséggel bír.

Szőcs Géza, a magyar részvételért felelős kormánybiztos elmondta, hogy Magyarország a világkiállításon a víz témáját kívánja hangsúlyosan megjelentetni. Ez magában foglalja az édes-, a gyógy- és az ásványvizet – fűzte hozzá.

Közölte, hangsúlyosak lesznek továbbá olyan versenyképes mezőgazdasági termékek, amelyekről a világ kevesebbet tud.

Mindazt meg kell mutatnunk, ami az országban vonzó, amire büszkék vagyunk – hangsúlyozta Szőcs Géza, és hozzátette: olyan árucikkeket, termékeket, szolgáltatásokat kívánunk bemutatni, amelyek különleges értéket képviselnek.

Közölte, rövidesen megkezdődhet a magyar pavilon felépítését célzó közbeszerzési, tervpályázati eljárás. A nyertes pályázat kiválasztása után következhet a kivitelezési tervek megpályáztatása.

Olaszország 2015-ben május 1. és október 31. között Táplálni a világot, energiát adni az életnek jelszóval rendezi meg a világkiállítást.

A hat hónapon át tartó eseményre eddig 128 ország és több nemzetközi szervezet jelezte részvételét. A kiállítás fél éve alatt 20 millió látogatót várnak Milánóba.

(MTI)