Fotó: MTI/Mohai Balázs
Hirdetés

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz újságírók előtt arról beszélt, hogy reményei szerint a látogatása egy hosszú távú együttműködés kezdetét jelenti. Elismerését fejezte ki az intézet munkáját illetően, úgy vélte, annak működése sok ország számára példaként szolgálhat, és kiemelte az ott végzett tevékenység „hatását a halálozási rátára”.

Emlékeztetett arra, hogy a rák elleni küzdelem a WHO vezető törekvései közé tartozik. Külön hangsúlyozta az intézet szerepét regionális szinten, és hozzátette, hogy meglátása szerint a régión kívüli országok is sokat tanulhatnak az ottani tapasztalatokból.

Horváth Ildikó kiemelte, az Országos Onkológiai Intézet a kezdetektől, a rákellenes program legelső kialakításától kezdődően, 1993-tól lényeges szerepet játszott abban, hogy a WHO iránymutatásai megjelenjenek Magyarországon, illetve a magyar kezdeményezések ráhatással legyenek a WHO munkájára. Ez a mai napon megerősítést nyert, a WHO elismerően nyilatkozott az intézet munkájáról – tette hozzá.

Az államtitkár örömét fejezte ki, hogy nemzetközi perspektívából is látszik az az erőfeszítés – amelyet az onkológiai intézet vezetésével Magyarországon az onkológusok végeznek -, hogy Magyarországon a daganatos betegségekből következő halálozásokat sikerül csökkenteni, egy stagnáló helyzetet fenntartani, annak ellenére, hogy szerte a világban, így Magyarországon növekszik a daganatos betegek száma.

Korábban írtuk

Polgár Csaba, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója elmondta, a megbeszélésen elhangzott, hogy a magyar Nemzeti Rákellenes Program és általában a nemzeti egészségügyi programok nagyon fontos mintaként szolgálhatnak a régió és a régión kívüli országoknak is.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn fogadta Budapesten. A felek a találkozón együttműködési megállapodást írtak alá a világméretű humanitárius válságok elleni együttműködés előmozdításáról, a sürgősségi orvosi ellátás megerősítéséről és a jól felkészült, fenntartható és ellenálló helyi képességek fejlesztéséről.