Hirdetés

A politikus Váradi Józseffel, a Wizz Air vezérigazgatóval tárgyalt. A megbeszélésen kiemelte: a Wizz Air kulcsszerepet játszik Magyarország „történelmének legnagyobb hazatérési akciójában” és az egészségügyi védekezéshez szükséges eszközök Magyarországra szállításában.

Fotó: MTI/Illyés Tibor
A Huawei egészségügyi adománya a Liszt Ferenc-repülőtéren 2020. április 3-án.

Szijjártó Péter emellett fogadta a Huawei delegációját, amelyet Wu Biqiang, a Huawei Technologies ügyvezető igazgatója vezet.

A miniszter kiemelte, hogy a Huawei az egyik legjelentősebb vállalat a világgazdaság digitális átállásának szempontjából, a cég Magyarországon is fontos beruházásokat hajt végre és több mint kétezer embernek ad munkát.

A vállalat emellett hozzájárul az egészségügyi védekezéshez is, mivel egyebek mellett 50 ezer maszkot adományozott Magyarországnak, ezek péntek reggel érkeztek meg Budapestre – közölte a külügyminiszter.