Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

A Wizz Air csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleményében hozzátette, az utasokat SMS-ben, e-mailben értesítik, de arra kérik őket, hogy indulás előtt ellenőrizzék az aktuális járatinformációt a honlapon, vagy a mobilalkalmazásban.

A közlekedési szakszervezetek az M5S és a baloldali Demokrata Párt (PD) közt szeptember elején felállt kormány munkaügyi politikája és tervezett nyugdíjreformja ellen tiltakoznak. A munkabeszüntetés érinti a főváros résztulajdonában levő szolgáltató vállalatok mintegy 30 ezer dolgozóját, valamint csatlakoznak a római pedagógusok, orvosok, a köz- és magánszférában dolgozók is.

Pénteken, a 13 és 17 óra közötti időszakban a padovai és brindisi irányító központokban is csökkentett kapacitással működik majd a légtér. A munkabeszüntetés több város tömegközlekedését is érinti.

A Budapest Airport online járatinformációs rendszere szerint az Alitalia római járatát törölték, a Wizz Air és a Ryanair olaszországi járatai a csütörtök esti állapot szerint elindulnak.