Fotó: shutterstock/Dzerkach Viktar (illusztráció)
Hirdetés

Miközben a legtöbb légitársaság flottája csökkenésével és járathálózata leépítésével reagált a légiforgalmi ágazatban bekövetkezett forgalomcsökkenésre, a WizzAir új célállomásokkal bővítette járathálózatát és új gépek beszerzésével növelte flottáját annak érdekében, hogy minél jobb versenyhelyzetbe hozza magát a járvány utáni időkre.

„A WizzAir sem immunis az ágazat rövid távú nehézségeivel szemben, de az minél tovább tart, annál jobb helyzetben kerülünk ki belőle” – jelentette ki Váradi József vezérigazgató a Reuters hírügynökségnek adott interjúban.

„Ironikus módon a hosszú ideig elhúzódó válság egyenesen kedvez a WizzAir-nek” – tette hozzá.

A WizzAir bevétele 77 százalékkal 149,9 millió euróra csökkent pénzügyi éve decemberrel zárt harmadik negyedévében, utasforgalmának szintén 77 százalékos csökkenése mellett. A negyedévet 115 millió euró veszteséggel zárta a légitársaság. A WizzAir 1,2 milliárd eurós forgóeszköz tartalékai azonban további két év forgalomkiesés átvészeléséhez elegendőek.

Korábban írtuk


A WizzAir megítélése szerint a forgalom még legalább az idei első három hónapban alacsony marad, a nyári hónapokra azonban már érzékelhetőek a kereslet növekedésének első jelei. Az idei év pedig „a válság utáni kilábalás éve lesz”. A WizzAir negyedéves beszámolója alkalmából nem tett előrejelzést az elkövetkező pénzügyi évére vonatkozóan.

A WizzAir részvénye 0,3 százalékkal emelkedett Londonban a negyedéves beszámoló ismeretében, miközben az easyJet részvénye 2,5 százalékkal gyengült. Az easyJet negyedéves bevétele 88 százalékkal 165 millió font-sterlingre csökkent.