A zsaroló addig nem enged, amíg nem talál új áldozatot
Mi marad annak a nőnek, akit a legközelebbi szövetségese, a férje zsarol? – tette fel a kérdést Szentkirályi Alexandra, aki Magyar Péternek üzent, miután Varga Judit a minap a sajtónak beszélt arról, hogy a volt férje miként zsarolta őt.A zsarolás az egyik legalantasabb dolog, amit egy ember tehet a másikkal – üzente Magyar Péternek Szentkirályi Alexandra. A Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője leszögezte: a zsarolás bizonytalanságban tart, bénít, belülről őröl fel, mert sosem tudhatod, hogy a zsaroló mikor sújt le.
„A zsarolást nem lehet lerázni, nem lehet elbújni előle, nem gyógyul be, nem hagy látható nyomot, de mindig ott van. A zsarolónak minden nap van egy új feltétele, minden nap bánt, és tudod, hogy egészen addig fog sakkban tartani, amíg nem semmisít meg azzal, amivel zsarol”
– fogalmazott.
Véleménye szerint a zsaroló addig tart valakit a markában, míg nem lát egy új célt, amiért érdemes elengedni az ütőkártyát, és tönkretenni a másikat. Amikor valakit zsarolnak, annyira kiszolgáltatottá válik, hogy az utolsó mentsvára a családja lehetne, akikre attól függetlenül is támaszkodhat, hogy sarokba szorították.
„De mi marad annak a nőnek, akit a legközelebbi szövetségese, a férje zsarol? Mi marad annak az anyának, akinek a gyerekei apja a bántalmazója, akinek a saját családja sem drága? Milyen ember az olyan, aki mindezt a saját feleségével és a gyerekei életével teszi?” – tette fel a kérdést Szentkirályi Alexandra.