Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Hirdetés

Kifejtették: a Fővárosi Főügyészség az Eurojust magyar nemzeti tagján keresztül szerezte be azt a hivatalos információt, hogy a Hollandiában idén április 1-jén balesetet okozó hajó kapitánya és a jelen ügyben gyanúsított kapitány ugyanaz a személy, őt Hollandiában is gyanúsítottként vonták felelősségre.

Ezen tényekről az ügyben eljáró Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség, az óvadékról szóló bírósági határozat fellebbezése indokolásának kiegészítésében, a bíróságot még csütörtökön tájékoztatja, és a letartóztatás indokaként a bizonyítás megnehezítésének vagy meghiúsításának megakadályozására is hivatkozik – tették hozzá.

Közölték továbbá azt is, hogy a fővárosi főügyész – a legfőbb ügyész egyetértésével és engedélyével – a Duna budapesti szakaszán történt vízibaleset ügyében 5 ügyészből, illetve alügyészből álló ügyészi ügyfeldolgozó csoportot hozott létre. A csoport jelenlegi feladata, figyelemmel arra, hogy az ügy vizsgálati szakaszban van, a nyomozó hatóságtól folyamatosan érkező adatok elemzése és értékelése. Ezen túl a fővárosi főügyész külön kapcsolattartó ügyészt jelölt ki, hogy biztosítsa a kapcsolatot a budapesti dél-koreai nagykövetség munkatársaival.

Emlékeztettek: a nyomozási bíró június elsején egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A bíróság emellett megállapította, hogy a hajóskapitány 15 millió forint óvadék letétele esetén Budapest területén bűnügyi felügyeletbe kerül, nyomkövető eszköz alkalmazása mellett. Az óvadék megengedése ellen az ügyészség fellebbezéssel élt – olvasható az ügyészségi közleményben.

A Hableány sétahajó május 29-én süllyedt el a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sygin szállodahajóval. A fedélzeten 35-en utaztak, 33 dél-koreai állampolgár és kéttagú magyar személyzet.

Hét embert sikerült kimenteni, illetve a baleset napján hét áldozat holttestét találták meg.

Azóta további nyolc áldozat holtteste került elő. Valamennyien dél-koreaiak. Továbbra is keresnek még 11 dél-koreai utast és a hajó 2 fős magyar legénységét.


FRISSÍTÉS:
Újabb holttest került a fővárosban a múlt szerdai dunai hajóbaleset áldozatai közül – közölte a rendőrség csütörtökön délután a honlapján.

A közlemény szerint a holttestet szerda éjszaka a Szabadság híd környékén találták. Azonosítása megtörtént. Az eddig eltűntként keresett férfi a hajóbaleset tizenhatodik dél-koreai áldozata.
A kutatásban részt vevők a Duna teljes déli szakaszán továbbra is keresnek még 10 dél-koreai utast és a hajó 2 tagú magyar legénységét.