Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Fabiny Tamás, a Magyarországi Evagélikus Egyház elnök-püspöke (b), Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapát, a Pannonhalmi Területi Apátság ordináriusa és a Magyar Bencés Kongregáció prézes apátja (b2), Erdő Péter bíboros, Esztergom-budapesti érsek (b3), Áder János köztársasági elnök (b4) és Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház Dunamelléki Egyházkerület püspöke (b5) a magyarországi történelmi egyházak vezetői tiszteletére rendezett adventi ebéden a Sándor-palotában 2021. december 7-én
Hirdetés

Áder János köszöntőjében arról beszélt: az elmúlt csaknem két esztendőben a koronavírus-járvány rendkívüli feladatokat adott a magyarországi egyházaknak is.

Válaszokat kellett adniuk a legnehezebb kérdésekre, vigaszt kellett nyújtaniuk, amikor a lélekharang naponta szólt az elhunytakért, tartaniuk kellett a lelket a betegekben és családtagjaikban. Emellett a spirituális és közösségi élet szokatlan, online módjait kellett kialakítaniuk és felelősséggel kellett dönteniük a rájuk bízott iskolák és diákok, idősotthonok és lakóik érdekében – sorolta az államfő.

Néha pedig megrendülten tudomásul kellett venniük, hogy egy közösség elveszítette papját, lelkészét, hitoktatóját – mondta.

Miközben sokféle rítus és kapcsolattartási forma vált egy időre lehetetlenné, az egyházak társadalmi jelenléte eleven maradt. „A járvány idején is erős, cselekvő, éltető közösségeknek, szeretettel szolgáló egyházaknak bizonyultak” – fogalmazott Áder János, köszönetet mondva az egyházak minden tagjának, a vezetőktől az önkéntesekig.

Korábban írtuk

Azt is mondta: a járvány most is számtalan egyéni és közösségi aggodalomra ad okot, „de a sokszor felfoghatatlan drámák mellett a tavalyi helyzetünkhöz képest a küzdelemhez mégiscsak jobb, hathatósabb emberi eszközök vannak a kezünkben”.

Áder János elbúcsúzott az egyházi vezetőktől, akikkel köztársasági elnökként utoljára találkozott adventi ebéden és megköszönte nekik az elmúlt tíz évben tőlük kapott segítséget.