Áder János hangsúlyozta: ugyan még mindig sok a szenvedés, veszteségeink számosak és feldolgozatlanok, ám immár itthon és világszerte hathatós védettséget nyernek mindazok, akiket beoltanak.

Hirdetés

Magyarország ráadásul másokhoz képest jól áll az átoltottság tekintetében – tette hozzá a politikus.

Az államfő szerint ma már bizonyosan mások vagyunk, mint a koronavírus előtt, és talán jobban járunk, ha egy megváltozott életre közösen készülünk. Ugyanis mindannyian azt szeretnénk, hogy a járvány utáni életünk jobb legyen.

Felidézte, hogy az idei immáron a második tavasz, amikor nem tudnak a hagyományos, megszokott keretek között találkozni Magyarország barátai, hiszen egy évvel ezelőtt az egyetlen biztos megoldás a rendezvény lemondása volt.

Korábban írtuk

Ugyanakkor – folytatta – egy év elteltével nemcsak a körülményeink lettek mások, hanem mi magunk is; a napról napra változó kilátások megtanították, hogy ha a nagyobb bajt el akarjuk kerülni, alkalmazkodnunk kell.

Úgy vélekedett: sokan nem gondolták, hogy 2021 első fele még mindig a járványról szól, pedig valójában erre volt a nagyobb esély.

Emlékeztetett arra: tavaly márciusban a hírek arról szóltak, hogy legalább három év vagy még több kell a vírus ellen védelmet nyújtó vakcina kifejlesztéséhez.

A járvány első hullámát törvényszerűen követte a második, és mire a vakcinák korai megjelenésével fényt láthattunk az alagút végén, egy még erősebb, még gyilkosabb, harmadik hullám ért el minket – sorolta.

A továbbiakban Áder János hangsúlyozta, hogy az elmúlt bő egy esztendő állandó bizonytalansága után, lassan újra lépéselőnybe kerülhetünk, és visszavehetjük a vírustól a kezdeményezést.

„Mert immáron vannak eszközeink. Mert erősebbek a védelmi vonalaink. Már készülni tudunk a távolabbi jövőre. Mert ha minden jól megy, egy éven belül saját oltóanyagunk is lesz” – fogalmazott.

Hangsúlyozta, hogy Magyarország barátai, határon innen és túl nagyon sokat tehetnek azért, hogy a válság után jobbak, erősebbek, szolidárisabbak, óvatosabbak, előrelátóbbak és bölcsebbek legyünk, okosabban gazdálkodjunk emberi és természeti erőforrásainkkal.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt hónapokban egy kiváló magyar tudós, Karikó Katalin nevét visszhangozta a világ. Ugyanis neki és kutatótársainak köszönhetően ma új technológiával készülnek tömegesen az életmentő oltóanyagok.

Ehhez kapcsolódva a biokémikushoz hasonló kitartást és eltökéltséget kívánt a konferencia résztvevőinek.

„Mert a járvány utáni életünk olyan lesz, amilyen megoldásokkal mi magunk elő tudunk állni. Az egészségügy fejlesztésében, a gazdaság állóképességének és fenntarthatóságának növelésében, a tudomány támogatásában, közösségeink megerősítésében”.

„Ebben a munkában Magyarország számít barátai aktív közreműködésére (…) kitartására, együttműködési készségére, tudására, hűségére” – mondta Áder János.