Fotó: MTI/Lakatos Péter
Hirdetés

Áder János közleményében (amely alább teljes hosszában olvasható) az áll, Magyarország és Dél-Korea még nagyon sokáig nem fogja feledni a víz alól lassanként kiemelkedő, összetört Hableány és a megkerült áldozatok előtt a fedélzeten tisztelgő mentőalakulat látványát. Az elmúlt hetekben rendkívüli dráma zajlott a Duna fővárosi szakaszán, amely minden pillanatában az élet értékéről és a kegyeletről szólt – fogalmazott.

Köszönet illet mindenkit, aki a tragikus hajóbaleset első pillanatától életet mentett – írta az államfő.

„Köszönet mindazoknak, akik megfeszített munkával, különösen nehéz körülmények között, szinte a lehetetlennel dacolva, sokszor saját életüket is kockáztatva részt vettek az áldozatok mentésében, felkutatásában, a sérült hajó kiemelésében. Búvárok, hajósok, mentősök, rendőrök, műszaki és biztonsági szakemberek, mérnökök és még sok száz segítő, mind-mind tiszteletet érdemelnek a vészhelyzetben mutatott helytállásukért, magas szakmai felkészültségükért, jól szervezett együttműködésükért, s nem utolsósorban: hősiességükért” – hangsúlyozta a köztársasági elnök.

Hozzátette, Magyarország nevében köszöni, hogy lehetővé tették az elvesztett hozzátartozóikat gyászolóknak, hogy végső búcsút vehessenek szeretteiktől. A nemzetközi összefogásban, nagy fegyelemmel és elszántsággal végzett munkájuk nemcsak önmaguk, hanem az egész ország becsületére is válik – olvasható a nyilatkozatban.

A Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján olvasható dokumentumot az alábbiakban szó szerint közöljük.

„Köszönetnyilvánítás a Hableány sétahajó katasztrófáját követő mentési munkálatok résztvevőinek

Magyarország és Dél-Korea még nagyon sokáig nem fogja feledni a víz alól lassanként kiemelkedő, összetört Hableány és a megkerült áldozatok előtt a fedélzeten tisztelgő mentőalakulat látványát.

Az elmúlt hetekben rendkívüli dráma zajlott a Duna fővárosi szakaszán, amely minden pillanatában az élet értékéről és a kegyeletről szólt.

Köszönet illet mindenkit, aki a tragikus hajóbaleset első pillanatától életet mentett.

Köszönet mindazoknak, akik megfeszített munkával, különösen nehéz körülmények között, szinte a lehetetlennel dacolva, sokszor saját életüket is kockáztatva részt vettek az áldozatok mentésében, felkutatásában, a sérült hajó kiemelésében.

Búvárok, hajósok, mentősök, rendőrök, műszaki és biztonsági szakemberek, mérnökök és még sok száz segítő, mind-mind tiszteletet érdemelnek a vészhelyzetben mutatott helytállásukért, magas szakmai felkészültségükért, jól szervezett együttműködésükért, s nem utolsósorban: hősiességükért.

Magyarország nevében köszönöm, hogy lehetővé tették az elvesztett hozzátartozóikat gyászolóknak, hogy végső búcsút vehessenek szeretteiktől.

A nemzetközi összefogásban, nagy fegyelemmel és elszántsággal végzett munkájuk nemcsak önmaguk, hanem az egész ország becsületére is válik.

Köszönet érte!”