Fotó: MTI/Mónus Márton
Hirdetés

A lobogót a Himnusz hangjaira a Magyar Honvédség díszegysége vonta fel. Az eseményen közreműködött a központi katonazenekar és a nemzeti lovas díszegység.

A ceremónián Áder János, Orbán Viktor és Kövér László mellett Benkő Tibor honvédelmi miniszter, Korom Ferenc, a Magyar Honvédség parancsnoka, a kormány képviselői, továbbá állami és katonai szervezetek, a diplomáciai testület képviselői, valamint érdeklődők százai vettek részt.

A koronavírus-járvány miatt idén a hagyományos programok többségét – köztük a légiparádét, a tűzijátékot, a Szent Jobb-körmenetet – nem tartják meg, de országszerte több településen és a határokon túl is lesznek megemlékezések valamilyen formában az állami ünnepen.

Korábban írtuk

„Nehéz hónapok előtt állunk, de bármilyen megpróbáltatások várnak is ránk, gyarapítanunk, építenünk, szolgálnunk kell az örök Magyarországot” – hangoztatta a köztársasági elnök csütörtökön az Országház előtt tartott augusztus 20-ai díszünnepségen és tisztavatáson.

Áder János beszédében aláhúzta, ez az ünnep más, mint a korábban megszokott augusztus 20-ák, mert „tele vagyunk aggodalommal, bizonytalansággal”.

„Csakúgy, mint az idei húsvétunk, a mai nap is mindannyiunktól önfegyelmet igénylő, korlátok közé szorított ünnep” – mondta.

Az államfő szerint „egy ilyen, a megszokott ékességeitől megfosztott ünnep ébreszthet rá minket, hogy a Szent István alkotta örök Magyarország hogyan épült és – a nehézségek ellenére – miként épül ma is”.

Ilyenkor a korábbinál is láthatóbbá válik mindazok munkája, akik a közjót szolgálják: az orvosok, ápolók, gondozók kitartása; a tanárok, oktatók, nevelők türelme; a katonák, a rend és a határ őreinek fegyelme – hangsúlyozta.

„Mire mentünk volna nélkülük az elmúlt hónapokban?” – tette fel a kérdést Áder János, hozzáfűzve, „csak az ő segítségükkel lehettünk úrrá félelmeinken, tanulhattunk türelmet és gyűjthettünk erőt a folytatáshoz”.

Kiemelte, „az elmúlt hónapokban az ő felelősségteljes szolgálatuk erősítette bennünk a hitet, növelte a reményt”.

Áder János beszéde elején Antall Józsefre emlékezett, felidézve, hogy az egykori miniszterelnök az 1945 után felállványozott Mátyás-templomot szemlélve arra döbbent rá, legyen bármilyen tragikus helyzetben is az ország, az időtlen értékek nem vesznek el, mert – függetlenül békétől és háborútól, az ország közállapotától vagy a szabadság fokától – mindig vannak, akik a közjóért dolgoznak.

„Az örök Magyarország igenis épül” – idézte a köztársasági elnök Antall Józsefet.

Hangsúlyozta, „államalapításunk ünnepén joggal érezzük, hogy a magyarok történelme, az elmúlt több mint ezer esztendő – mint egy égig érő katedrális – egyszerre lenyűgöző és nehezen feldolgozható”. Törvényhozó uralkodók, sorsfordító csaták, önfeláldozó hősök, vitézlő győzelmek és tragikus veszteségek formálták ilyenné – tette hozzá.

Áder János aláhúzta ugyanakkor, az „örök Magyarország nem csak kard és korona, jogar és palást, nem csak az, amit ilyenkor, ünnepnapokon hatalmasnak látunk”, a történelmet ugyanis „millió és millió ember csöndes szolgálata formálta”.

Azok munkája, akik konok ragaszkodással mindig újjáépítették lerombolt, felégetett, kifosztott, elsodort falvaikat; kenyeret adtak az asztalra, gondolatokkal teli könyveket az emberek kezébe; megművelték az ősi földet, kiművelték az őket követő nemzedéket; óvták az életet, védték a szabadságot, gondoskodtak a rájuk bízottak biztonságáról – fejtette ki.

Az államfő szerint akik nemcsak önmagukkal törődtek, hanem másokat is segítettek, mind az örök Magyarországot építették a szántóföldön, a műhelyekben, a tantermekben, a kórházakban, a templomokban, a községházán, a hadseregben.

Mint mondta, nekik köszönhető, hogy az idő malmai nem őrölték porrá ezt a népet. Áder János kiemelte azok teljesítményét, akik eltemették két világháború halottait, és akik a megszűnő szabadság idején is alkottak, építettek, hittek és reméltek.

„A nép örök, s öröknek kívánjuk e nép hazáját” – idézte a köztársasági elnök Kossuth Lajos 1848 márciusában mondott szavait. Megjegyezte, Kossuth jól tudta, hogy az ösztönös ragaszkodás mellé tudatos hazaszeretet, áldozatkészség és hűség is kell.

„Tudta, hogy ami a századok során magyarnak épült, csak akkor marad a miénk, ha képesek vagyunk megvédeni” – jelentette ki Áder János.

Az államfő a tisztavatás résztvevőihez fordulva hangsúlyozta, a honvédeknek kivételes hivatásuk van.

„Az elmúlt évszázadokban változhatott az egyenruha vagy a címer az egyenruhán, de az eskü az Önök nemes elődeit éppúgy kötötte, mint ahogy a mai naptól Önöket is” – mondta.

Arra buzdította hallgatóságát, hogy védjék meg Magyarország értékeit, éltessék hagyományait, tartsák meg egészséges életerejét.

„Munkánkhoz legyen iránytű ez a négy szócska: a haza minden előtt” – zárta beszédét az államfő.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A történelem már sokszor bebizonyította, hogy a szabadság az egyik legfontosabb, legértékesebb kincse az emberiségnek – hangsúlyozta a honvédelmi miniszter az augusztus 20-ai katonai tisztavatáson tartott köszöntőjében csütörtökön Budapesten, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.

Benkő Tibor hozzátette: a Magyar Honvédségnek és a magyar katonáknak mindig készen kell állniuk e szabadság megvédésére.

„Erre akkor lehetünk képesek, ha erős Magyar Honvédséget építünk” korszerű haditechnikai eszközökkel, jól felkészült katonákkal és vezetésükre alkalmas honvédtisztekkel – mondta a miniszter.

Megjegyezte, elsődleges feladat követni az elődök példáját, akik értéket teremtettek Magyarország és a magyar emberek számára.

A katonáktól azt kérte, dolgozzanak úgy, hogy példaképek lehessenek, és törekedjenek arra, hogy beosztottjaikról, katonáikról mindig legjobb tudásuk szerint gondoskodjanak.

A miniszter felidézte: a katonák arra tesznek esküt, hogy Magyarország, a magyar emberek érdekeit, hazájukat, szeretteiket, bármilyen körülmények között, ha kell, életük feláldozásával is megvédik.

Ezzel az ember saját életét hazája, nemzete szolgálatába állítja – tette hozzá.

Benkő Tibor a katonáktól azt kérte: szolgáljanak úgy, hogy a társadalom elismerően szóljon hitvallásukról és áldozatvállalásukról; mutassanak példát hazaszeretetből, hűségből, a haza iránti elkötelezettségből, bátorságból, hősiességből, lojalitásból, szerénységből és alázatból.

Álljanak a magasztos küldetés élére – folytatta -, „emeljük olyan magasra a nemzet lobogóját”, hogy mindenki, aki fontosnak érzi hazája védelmét és biztonságát, a honvédelem ügyét, felsorakozhasson alatta.

Idén a Kossuth Lajos téren 79-en tették le katonai esküjüket. Benkő Tibor hozzájuk szólva kiemelte: olyan időszakban kezdhetik meg szolgálatukat, amelyre méltán lehetnek büszkék.

Megjegyezte azt is, hogy a kormány biztos, kiszámítható, elismert életpályát teremtett számukra.

Hogy mennyire lesznek sikeresek és eredményesek, az csak „önökön múlik”. Ezért folyamatosan tanuljanak, képezzék magukat, akarjanak mindig a legjobbak közé tartozni! Mutassanak példát a katonáiknak és a társadalom minden tagjának – mondta a miniszter.

A honvédtisztjelöltek – folytatva a 2011-ben újraindított ludovikás hagyományt – fogadalmukat kardrántással, „a hazáért mindhalálig!” felkiáltással erősítették meg.

Az avatás végén egy magyar zászlót húzó katonai helikopter, valamint egy-egy – helikopterekből és vadászgépekből álló – kötelék húzott át a Kossuth tér felett.

Tisztavatás 2020. Önök mától egy régi magyar életigazság letéteményesei, mely így hangzik: az élet kötelesség // Officers’ inauguration 2020. As of today you are the custodians of an old Hungarian truth: life is a duty.

Tisztavatás 2020. Önök mától egy régi magyar életigazság letéteményesei, mely így hangzik: az élet kötelesség // Officers’ inauguration 2020. As of today you are the custodians of an old Hungarian truth: life is a duty.

Gepostet von Orbán Viktor am Donnerstag, 20. August 2020