Az egyéni jelöltek július 26-ától augusztus 15-éig regisztrálhatnak az ellenzéki előválasztásra. Ebben az időszakban lehet csak leadni a szükséges dokumentumokat az országos előválasztási bizottságnak. Ebből következik, hogy még egy jelölt sem nyújtott be semmit, így Biró László sem, aki Borsod-Abaúj-Zemplén megyében indul – közölte a Jobbik a lappal.

Hirdetés

A tizenöt pontból álló feddhetetlenségi nyilatkozat feltételei között szerepel például, hogy eddigi munkája során a jelölt nem károsította meg a magyar és az európai uniós adófizetőket, felelősen gazdálkodott az állami, önkormányzati, EU-s forrásokkal, valamint teljesítette adó- és járulékfizetési kötelezettségét.

A Magyar Nemzet úgy fogalmazott, hogy Biró László „bajosan felelne meg” a kritériumoknak, mivel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal költségvetési csalás gyanúja miatt rendelt el ellene nyomozást.

A lap azt írta: tavaly októberben kiderült, hogy a jobbikos politikus egy szociális szövetkezet tulajdonosaként nem fizette ki a varrónőket és a karbantartót, miközben magára költötte egy 50 millió forintos uniós támogatás jelentős részét.

Korábban írtuk