Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai vezetik Czeglédy Csabát (k) az előzetes letartóztatásáról döntő nyomozási bírói ülésre a Szegedi Járásbíróságon 2018. március 3-án. Mellette Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke
Hirdetés

A közlemény megjelenése után Czeglédy Csaba ügyvéd, szombathelyi önkormányzati képviselő, aki a Demokratikus Koalíció jelöltje a helyi ellenzéki előválasztáson, a 24.hu-nak elismerte, hogy ő a gyanúsított, de azt állította: nem ő áll Az ördög ügyvédje blog mögött.

Mint ismert, a blog 2019-ben, az önkormányzati választásokat megelőzően Győr akkori fideszes polgármesteréről, Borkai Zsoltról tett közzé kompromittáló felvételeket.

Ibolya Tibor közleményében azt írta: eddig a jogász végzettségű személyt bűnsegédlettel, mostantól a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják.

Az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda nyomoz különleges személyes adattal visszaélés miatt két emberrel szemben, az egyikük jogász végzettségű.

Ibolya Tibor közölte, a rendelkezésre álló adatok szerint a jogász végzettségű gyanúsított hozta nyilvánosságra a felvételt Az ördög ügyvédje elnevezésű blogon.

A felvétel különleges személyes adatokat tartalmazott, és nyilvánosságra kerülése jelentős érdeksérelmet okozott a rajta szereplőknek – közölte. A nyomozók a gyanúsítottat kedden folytatólagosan kihallgatták, és a vele szemben korábban közölt gyanúsítást módosították – tudatta a főügyész.

A megalapozott gyanú módosítását a nyomozás során beszerzett újabb adatok, így a külföldről beszerzett digitális bizonyítékok alapozták meg – tette hozzá Ibolya Tibor.

Korábban írtuk