Több adománygyűjtő akciót indít a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) adventben – közölték a szeretetszolgálat sajtótájékoztatóján Budapesten. 
 


Fotó: MTI, Máthé Zoltán

Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke elmondta: az idén második alkalommal meghirdetett szeretetdoboz-akcióban 7000 nélkülöző családnak szeretnének segíteni szerte a Kárpát-medencében egy-egy doboznyi tartós élelmiszerrel (olaj, cukor, liszt, édesség, konzervek), valamint tisztító- és tisztálkodási szerekkel. A kb. 33 cm x 33 cm-es „szeretetdobozok” környezetbarát, újrahasznosítható anyagból készültek.
    
Juhász Márton, a szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója ismertette: a Nyilas Misi Pakk elnevezésű programban kisgyermekes családoknak gyűjtenek karácsonyi ajándékokat, elsősorban jó állapotban lévő játékokat. 
    
A szeretetszolgálat emellett idén is elindítja a tűzifa programot, melynek keretében 100 kiemelten rászoruló családnak biztosítanak tűzifát – mondta. 
    
Az MRSZ a Nyilas Misi-ösztöndíjprogram keretében idén is támogat 50  – független zsűri által kiválasztott – tehetséges fiatalt száz-százezer forinttal, akik önerőből vagy a családjuk segítségével nem tudnák kibontakoztatni tehetségüket, és akik a támogatást hangszervásárlásra, különböző versenyek nevezési díjaira, különórák kifizetésére költhetik.
    
A szeretetszolgálat adományokat gyűjt továbbá a szíriai vasárnapi iskola programra. A Közel-Keleti Protestáns Egyházak által koordinált program a háború sújtotta országban élő, traumatizált fiataloknak segít különböző foglalkozásokon. A Magyarországi Református Egyház tervei szerint ötmillió forinttal támogatja a programot a svájci egyházak segélyszervezetén keresztül. 
    
Hozzátette: a gyűjtést a reformáció 500. évfordulóján, október 31-én kezdték, a debreceni nagytemplomban tartott ünnepi istentiszteleten a hívek adakozásából 700 000 forint gyűlt össze erre a célra. 
    
A szeretetszolgálat a karácsonyi adománygyűjtő programokra december 15-ig várja a felajánlásokat. A tárgyi adományok gyűjtőpontjainak listája megtalálható a www.jobbadni.hu oldalon. Ugyanitt bankkártyás fizetéssel, a támogatni kívánt programot kiválasztva vagy átutalással, a közlemény rovatba a támogatott program nevét írva is lehet adakozni. Az 1358-as szám hívásával pedig hívásonként 250 forinttal lehet támogatni a szeretetszolgálat programjait. 
    
Az MRSZ az előző évek adatai alapján azt reméli, hogy ötvenmillió forint értékű támogatást juttathat el a rászorulókhoz az adventi, karácsonyi időszakban.

(MTI)