A közlemény szerint Rácz András a beszédében kiemelte, hogy Európában egyedülálló módon a hazai tíz nemzeti park igazgatóság működési területe lefedi egész Magyarországot, a szervezett állami természetvédelem tevékenységét pedig 1400 munkatárs segíti országszerte. Kijelentette: az elmúlt évtizedben 330 projekt alkalmával mintegy 300 ezer hektáron sikerült javítani a természeti környezet állapotán.

Hirdetés

Az államtitkár a jelenlegi projekt zárórendezvényén hangsúlyozta, hogy az Ipoly-völgy komplex élőhelyfejlesztését célzó pályázat feladata a vizes élőhelyek helyreállítása mellett a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság eszközellátottságának és állattartási infrastruktúrájának fejlesztése, illetve az ökoturisztikai bemutatás kiterjesztése volt, támogatva ezen természeti területek értékeinek hosszú távú, fenntartható kezelését.

A projekt hat év alatt csaknem 1000 hektár igazgatósági vagyonkezelésű természetvédelmi terület javítását tette lehetővé mintegy 623 millió forint összköltséggel. Az állami erőfeszítés a magyarországi természetvédelem területén rendkívül fontos, azonban a helyben élők támogatása nélkül nem lenne lehetőség az ilyen jellegű beruházások megvalósítására – méltatta a projektben résztvevőket az államtitkár az AM közleménye szerint.

Korábban írtuk