Az egyik szomszéd átmászott a házaspár udvarába, mert a csengetésre nem nyitottak ajtót, ez után hívták ki a rendőröket. Magony Andrea a rendőrségi szóvivő azt mondja: ismeretlen tettes ellen nyomoznak. Az ismeretlen bántalmazta a 83 éves férfit és 74 éves feleségét, akik a bántalmazás következtében életüket vesztették – mondta el.

Kovács Istvánné, az idős pár közvetlen szomszédja szerint az áldozatoknak nem voltak ellenségeik. Csendesen éltek, szinte mindenkivel jó kapcsolatot ápoltak. Hatvan évnyi házasság után is még nagyon szerették egymást – mondta. Kézenfogva mentek a templomba és áldott jó emberek voltak. Mindenkivel nagyon jó kapcsolatban voltak.

Megtalálták a pajszert, az autót és a pénzt Tompán

Nagy valószínűséggel megtalálták a tompai gyilkos fegyvert a rendőrök – tájékoztatta az MNO-t a rendőrség. Előkerült továbbá az eltulajdonított Mercedes személygépkocsi, majd a múlt héten a gyanúsítotti vallomásra alapozva a rendőrök megtalálták a sértettek lakásából ellopott 2 millió 800 ezer forint, valamint 17 ezer euró készpénzt, illetve ékszereket.

Több emberen elkövetett emberölés gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya. Mint ismert, november 4-én délután 3 óra körül Tompán, tanyasi lakásában holtan találta 65 éves édesapját, K. Józsefet a lánya. A kiérkező háziorvos az elhunyton bántalmazásra utaló nyomokat talált. A helyszíni szemle során az ingatlan egyik közeli istállójában, egy személygépkocsi csomagtartójában a rendőrök megtalálták az elhunyt férfi 61 éves feleségének és 41 éves lányának holttestét is, akiken szintén bántalmazásra utaló nyomokat találtak. Az ingatlanról eltűnt egy szürke színű kombi Mercedes személygépkocsi is.

A kiemelt súlyú büntetőügyben a bűncselekmény felderítésére létrehozott nyomozócsoport, a tompai hármas emberölési ügyben, több emberen, védekezésre képtelen személlyel szemben elkövetett emberölés bűntett megalapozott gyanújával gyanúsítottként hallgatott ki egy 29 éves kelebiai férfit, aki a bűncselekmény elkövetését elismerte. A férfit előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság.

A nyomozás során megkerült az eltulajdonított Mercedes személygépkocsi, majd a múlt héten a gyanúsítotti vallomásra alapozva a rendőrök megtalálták a sértettek lakásából ellopott 2 millió 800 ezer forint, valamint 17 ezer euró készpénzt, illetve ékszereket. A folytatólagos vallomás alapján előkerült egy olyan pajszer, amely nagy valószínűséggel lehetett az az eszköz, amelyet az elkövető a gyilkossághoz használt.

Jelenleg az ügyben tovább folyik a helyszínen talált anyagmaradványok, nyomok kiértékelése, a vallomások pontosítása. A bűncselekmény indítékára vonatkozóan a gyanúsított eddig még nem nyilatkozott egyértelműen. Az ellopott értékek kiadása folyamatban van.

(Krónika, MNO)