Az új fővárosi parkolási rendelet szerint 2010-től lakásonként legfeljebb két kedvezményes engedély adható ki. Az első díjmentes, a második már pénzbe kerül. Az éves tarifa a környékben érvényes egyórai várakozási díj kétszázötvenszerese. A legolcsóbb zónában 37 500, a legdrágábban pedig 150 ezer forintot kell fizetni a második autó éves parkolásáért. Egy összegben.

– Aki a belvárosban lakik, gondolja meg, hogy a család tart-e második autót. Ha tart, akkor ennek természetes, hogy ára kell, hogy legyen – fogalmazott Demszky Gábor.

És ára lesz az egységes parkolási rendszernek is. A várakozási díjak a főváros 11 fizetős kerületében közvetlenül az önkormányzathoz folynának be, a parkolási társaság az előre rögzített költségeket kapná vissza. Az egységes rendszer bevezetéséhez meg kellene vásárolni a Centrum Kft.-től négy kerület díjbeszedési jogát. Gyarmati Zoltán, a fővárosi tulajdonú Parking Kft. ügyvezető igazgatója szerint akár hitelből finanszírozhatják a kivásárlást, ha a számok úgy mutatják hogy ez megéri.

A szocialista vezetésű Újbuda 2012-ig mentesítené a családokat a második autó után fizetendő parkolási díj alól. A főpolgármester szerint nincsenek kőbe vésve a tarifák, a Városháza indokolt esetben hajlandó tárgyalni a díj mérsékléséről.

(hírTV)