Akár 5 év börtönt is kaphat Stohl
Háromszoros bűnhalmazattal állunk szemben – mondta az ügyvéd a Blikknek. Részletezése szerint: az ittas vezetés felső büntetési tétele egy év, a közúti baleset okozása ugyancsak egy év, de mivel elképzelhető, hogy maradandó sérülést szenvedett a baleset áldozata, így három évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható. Ha nem várta meg a mentőket, megállhat a cserbenhagyás is.
További súlyosbító körülmény, hogy mindezt visszaesőként követte el – fejtette ki Kamarás Péter, hozzátette: összességében 1,5 évtől 4,5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetheti majd a bíróság a sztárt.
A rendőrök egyébként Stohl élettársát is kihallgatták. Őt hívta a baleset után, és az ő kocsijával ment el a helyszínről. Így nemcsak saját magát, hanem élettársát is komoly bajba sodorhatja, hiszen Ancsa láthatta, hogy ittas Stohl, mégis átengedte neki a vezetést a hazafele úton. A szakértő szerint az élettárs a felelőtlen tettéért pénzbírságot kaphat, illetve elvehetik a jogosítványát.
Információk szerint csak a hét közepére derülhet ki, hogy mennyit ivott péntek éjjel Stohl András.
A színész tegnap meglátogatta a kórházban a baleset idős sérültjét, aki combnyaktörést szenvedett. A 77 éves férfi a Blikknek elmondta, hogy nem akart találkozni a művésszel. „Itt volt benn a kórházban a Stohl. A portáról szóltak fel, hogy jött meglátogatni. Én mondtam, hogy ne engedjék fel, mert nem vagyok kíváncsi egy ilyen emberre. Tőlem ne kérjen bocsánatot, mert azzal ez nincs elintézve. Teljesen tönkretett” – mondta a férfi a Blikknek.
(hirado.hu/tv2/Blikk)