Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Az Egységben Magyarországért kampányzárója Budapesten 2022. április 2-án
Hirdetés

Márki-Zay Péter nemrég az ATV-ben jelentette be, hogy a 2024-es európai uniós választásra közösen alapítana pártot Hadházy Ákossal. Amennyiben valóban létrejön az új formáció, adja magát a kérdés, hogy az vajon mennyire lesz stabil és hosszú életű, hiszen alapítói – és várhatóan vezetői – a magyar politikai élet két leginkább összeférhetetlen, legkétesebb megítélésű figuráinak nevezhetők – írja a Magyar Nemzet.

Márki-Zay Péter a baloldal közös miniszterelnök-jelöltjeként mutatkozott be az országos politikában. Hódmezővásárhely polgármesteréről rövid időn belül kiderült, hogy követhetetlenül beszél, ha kellett, szemrebbenés nélkül letagadta, amit egy perccel korábban mondott, vagy éppen a saját szavairól állította, hogy azokat más mondta.

Saját szövetségeseit kezdte el támadni Márki-Zay Péter

Amikor a kampányban kiderült, hogy ezzel inkább taszítja, mintsem vonzza a támogatókat, Márki-Zay Péter önvizsgálat helyett saját szövetségeseit kezdte el támadni, mondván: árulók, Fidesz-ügynökök vannak közöttük. Bár többször is kérték, hogy nevezze meg, kikre gondol, és álljon elő bizonyítékokkal, ennek egyszer sem tett eleget, miközben tovább folytatta a vádaskodást – manapság éppen Gyurcsány Ferencről híreszteli, hogy nem is akarta megnyerni a választást. A lap arra is emlékeztet, a Márki-Zay Péter által alapított Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöksége nem akarta, hogy párttá alakuljanak, számos prominense pedig lemondott posztjáról.

Közéjük tartozott Lukácsi Katalin is, aki úgy vélekedett: Márki-Zay Péternek komoly önvizsgálatot kell tartania ahhoz, nehogy ő is olyan tehertétele legyen a magyar közéletnek, mint amivé Gyurcsány Ferenc vált. Végül, de nem utolsósorban: a korrupcióellenes harcot fennen hirdető hódmezővásárhelyi polgármestert nem más, mint egykori jobbkeze, Kész Zoltán vádolta meg azzal, hogy mintegy százmillió forintnyi kampánytámogatást tartott meg magának.

Számos pártban megfordult már Hadházy Ákos

A Magyar Nemzet emlékeztet, Hadházy Ákos összeférhetetlen természete miatt számos pártban megfordult már, így volt a tagja a Fidesznek, társelnöke az LMP-nek, legutóbb pedig a Momentum farvizén jutott be az Országgyűlésbe. Hadházy Ákos – választói bizalmára fittyet hányva – a mai napig nem tette le képviselői esküjét, ennélfogva nem is ült be az őt segítő Momentum frakciójába sem.

A lap arról is beszámol, a politikus, amikor még a szekszárdi Fidesz tagja volt, titokban hangfelvételeket készített saját frakciótársairól, amelyeket évekkel később használt fel a szerinte korrupciógyanús ügyek alátámasztására.

Hadházy Ákos pályafutása az LMP-ben úgy ért véget, hogy fegyelmi-etikai eljárás indult ellene, amikor pedig két évre eltiltották volna a tisztségek viselésétől, inkább elhagyta a pártot. Hadházy Ákos egyébként azt állította, hogy az eljáráson megtámadta őt Sallai Róbert Benedek, az incidensről pedig egy hangfelvétel is kiszivárgott a sajtóhoz. A bíróság mindenesetre tavaly jogerősen megállapította, hogy bár Sallai megsértette Hadházy emberi méltóságát, nem követett el sem testi sértést, sem garázdaságot.

A Magyar Nemzet cikkét ITT olvashatják.

Korábban írtuk