A Benes-dekrétumok miatt kitelepített magyar és német családok kárpótlásáért kezdett aláírásgyűjtésbe egy civil szervezet Szlovákiában. A kezdeményezők nem csak a felvidéki magyarok, de a szlovákok aláírásaira is számítanak, és az erkölcsi mellett pénzügyi kárpótlást is követelnek.

Az akció során 100 ezer aláírást akarnak összegyűjteni, amit aztán eljuttatnak a szlovák kormánynak és az Európai Parlamentnek is.

Ha visszanézek, a megtett útra, mit jártam eddig, beléd karolva, a szívem hálás, magasztal téged, köszönök mindent, Jézus tenéked!

A Révkomáromtól északkeletre fekvő Marcelházán egykori kitelepítettek és családtagjaik emlékeztek a 60 évvel ezelőtti kitelepítésekre.

A második világháborút követő Benes-dekrétumok miatt vagyonukat vesztett szlovákiai magyarok és németek kárpótlásáért kezd tízhónapos aláírásgyűjtésbe a Never Again, azaz Soha többé 1945-1948 nevű szervezet – közölte az akció kezdeményezője, Fehér Csaba.

Az aláírásgyűjtők szerint a magyar kisebbséghez tartozók önkény áldozatai voltak a háborút követő kitelepítés során is.

A szlovák parlament nemrég határozatban erősítette meg a Benes-dekrétumokat, ami több vezető magyar politikus és közéleti személyiség, köztük Sólyom László köztársasági elnök éles bírálatát váltotta ki. Az aláírásokat a szervezet aktivistái fogják gyűjteni, ebben segítségükre lesz a Csemadok magyar kulturális szervezet, a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége és a református egyház is.

(hírTV)