Fotó: MTI/Rosta Tibor
Hirdetés

2017-ben adták át az első áldozatsegítő központot Budapesten, 2025-ig valamennyi vármegyében szeretnék a hálózatot kialakítani, 14-ben „már jelen vagyunk” – tette hozzá. Mostantól a Békés vármegyében élők is magasabb színvonalú állami szolgáltatáshoz férhetnek hozzá – jegyezte meg.

Kifejtette, 130-nál több országos és helyi, civil és egyházi szervezettel és egyesülettel dolgoznak együtt; együttműködnek több egyetemmel, segítséget nyújtanak a szakemberképzésben. Állami nagyvállalatokkal is kapcsolatot építenek ki annak érdekében, hogy minél többen tudjanak arról: „van segítség a legnagyobb bajban is”.

Répássy Róbert elmondta, az utóbbi években az online bűncselekmények száma nőtt meg, ezen a téren a legfontosabb a tájékoztatás, ezért a nemzeti bankkal és a bankszövetséggel közösen részt vesznek az úgynevezett Kiberpajzs programban; de vannak fogyasztóvédelemmel foglalkozó kollégáik is.

Takács Árpád Békés vármegyei főispán úgy fogalmazott, az áldozatsegítéssel az „emberarcú, empatikus állam” mutatkozik meg. E téren a legfontosabb feladatnak a prevenciót nevezte, mint mondta, a jövőben közös felvilágosító kampányokat szerveznek a partnerekkel közösen.

Elmondta, a gyámügyi és igazságügyi főosztály 2020-ban 91; 2021-ben 49; tavaly 57 ember részére nyújtott azonnali pénzügyi segítséget. Ez a feladat marad a kormányhivatalban – jegyezte meg.

Herczeg Tamás (Fidesz) országgyűlési képviselő kifejtette, Békés vármegyében valamennyi bűncselekménytípust viszonylag alacsony számban követik el, de a „csicskáztatásnak” és a szexuális visszaélésnek vannak áldozatai ott is. Úgy fogalmazott, az áldozatsegítés a gondoskodáspolitika része.

Vörös Ferenc megyei rendőrfőkapitány elmondta, évek óta foglalkozik a rendőrség az áldozatsegítéssel: áldozatvédelmi referenseket neveztek ki; érzékenyítő tréningeket, lakossági fórumokat, bűnmegelőzési kitelepüléseket tartanak. A Gál Ferenc Egyetem szarvasi pedagógiai karán oktatják a társadalmi biztonság-prevenció elnevezésű tantárgyat.

Vörös Ferenc megjegyezte, tapasztalatai szerint elsősorban azok az áldozatok jelennek meg a rendszerben, akiket valamilyen anyagi kár ért.

Békéscsabán tavaly novemberben Varga Judit igazságügyi miniszter adta át a rendőrség épületében kialakított áldozatsegítő pontot. Az új központot a rendőrséghez közel, egy négy helyiségből álló irodában alakítottak ki, amely három munkatársat foglalkoztat – mondta Szilágyi Zsuzsanna, a központ koordinátora.

Vörös Ferenc az MTI-nek elmondta, támogatják, hogy a rendőrségen tovább működjön a segítő pont, hiszen náluk amúgy is megjelennek az áldozatok.

A megnyitó végén az Igazságügyi Minisztérium számos civil szervezettel együttműködési megállapodást írt alá, ezek az áldozatvédelmi központ munkáját is segítik a jövőben. Így a Békés megyei Polgárőrök Egyesületével, az Egyensúly AE Egyesülettel (amely hírlevélben 1200 megyei egyesületet tájékoztat majd a központban folyó munkáról); az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálattal, a Baly Hermina Mentálhigiénés Alapítvánnyal és a Békés megyei Nők Egyesületével.

Korábban írtuk