Áldozatsegítő pont nyílt Sopronban
Az Igazságügyi Minisztérium elhivatott abban, hogy minden áldozatnak segítséget tudjon nyújtani, ezért kezdődött el évekkel ezelőtt az áldozatsegítő rendszer kiépítése Magyarországon – hangoztatta az áldozatsegítő központok kommunikációjáért felelős miniszteri biztos szerdán a soproni áldozatsegítő pont megnyitóján.Király Nóra elmondta, hogy 17 áldozatsegítő központ működik az országban, és ezek mellé egy hónap múlva egy újabb csatlakozik Tatbányán és előkészítés alatt van további két központ megnyitása.
Kiemelte: az év végére vagy jövő év elejére minden vármegyében lesz áldozatsegítő központ.
Hozzátette: az áldozatsegítő rendszer részei még az áldozatsegítő pontok, amikből a sopronival együtt öt működik az országban.
Mindezeken túl az áldozatsegítés része az ingyenesen, éjjel-nappal is elérhető áldozatsegítő vonal.
Király Nóra hangoztatta: folyamatosan bővítik a rendszert és azon dolgoznak, hogy mindenki tudja, baj esetén van hova fordulnia.
A miniszteri biztos beszélt arról is, hogy tavaly több mint 30 ezer embernek segítettek az áldozatsegítő központokban, az idei év első négy hónapjában pedig már több mint 15 ezer embernek.
Kitért arra is, hogy több mint 150 együttműködési megállapodást kötött már az IM szerte az országban a rendőrséggel, egyházi és civil szervezetekkel, oktatási intézményekkel.
Répássy Róbert, az IM parlamenti államtitkára azt emelte ki, hogy a kormány évek óta azon dolgozik a mindenkori igazságügyi miniszterrel, hogy a sértetti és az áldozati jogokat erősítse.
Áldozatsegítő pontot olyan településeken nyitnak, amelyek távol vannak a központoktól, mert a cél az, hogy az áldozatok minél gyorsabban segítséget kapjanak – mondta.
Kitért arra is, hogy a rendőrség már komolyan odafigyel az áldozatokra és fontos szerepük van abban, hogy a központokba vagy a pontokba irányítják az áldozatokat.
Farkas Ciprián, Sopron polgármestere (Fidesz-KDNP) azt emelte ki, hogy a Rendészeti Integrált Központban helyet kapó áldozatsegítő pont működése azt üzeni a soproni és Sopron környéki embereknek, hogy senkit sem hagynak magára.
Hozzátette: nemcsak jogi és szociális, hanem morális kötelesség is segítséget nyújtani azoknak, akik valamilyen bűncselekmény vagy sérelem áldozatai.