Az interneten megjelent álhírekkel ellentétben a Honvédkórház kezelésében lévő egyik sérülttel kapcsolatosan sem merült fel ezidáig szakmai igény irányított véradásra

Hirdetés

– írta közleményében a Magyar Honvédség Egészségügyügyi Központ.

A Magyar Nemzet emlékeztet, múlt hétfőn tömegoszlatási feladatokra vetették be a koszovói Zvecsán településen a Magyar Honvédség NATO békefenntartó erejében szolgáló katonáit. Az összecsapásban a tiltakozók improvizált robbanóeszközöket is használtak, legtöbben ezek repeszeitől sérültek meg.

Más országok katonái mellett összesen 27 magyar katona sebesült meg, közülük tizenöten súlyosan. A szervezett véradásról szóló felhívást a megsérült hadnagy egyik jóbarátja, Bálint tette közzé a közösségi oldalán, amely később több portálon is megjelent.

Mint írta: „szakaszparancsnokom és személyes jóbarátom egyike volt a Koszovóban, gyáva támadás következtében súlyosan megsebesült magyar katonáknak. Gyógyulásához sürgősen vérre (A+) van szüksége, ehhez kérném most a segítségeteket.”

A Magyar Honvédség Egészségügyügyi Központ közleményében kifejti: a koszovói tömegoszlatáskor súlyosan megsebesült katonát Szkopjéban látták el, majd állapota stabilizálása után Magyarországra szállították további kezelésre. Állapota továbbra is súlyos, de stabil, a katonaorvosok és a Magyar Honvédség mindent megtesz a teljes felépüléséért.

A Magyar Nemzet cikkét ITT olvashatják.

Korábban írtuk