Áll a bál több budapesti MDF-szervezetben
A Népszava szerint miután Dávid Ibolya az elmúlt hónapokban rendre keresztülvitte akaratát pártjában, megtörténhet, hogy végül a pártelnök elfojtja a lázadást, ám ha a budapesti elnök a szervezet élén is marad, nem biztos, hogy a területi listán megkapja a befutónak számító második helyet, mert arra Herényi Károly elnökhelyettes, illetve Csapody Miklós országgyűlési képviselő is pályázik.
Tegnap egyébként ismét tárgyalt egymással a Dávid Ibolya, illetve a Retkes Attila vezette demokrata fórumos-szabad demokrata delegáció. Többen arra számítottak, hogy ezúttal megszületik a megállapodás, amelyet a két párt országos választmánya január 30-án jóváhagyhat majd. MDF közeli forrásból a lap úgy értesült: az országos lista első tíz helyén két SZDSZ-es politikusnak kértek helyet a liberálisok, és a következő tízben újabb kettőnek.
Azt még nem tudni, hogy ezúttal segít-e majd az MDF-nek a Tisztelet Társasága. Az újság Schmuck Andorhoz közel álló forrásaira hivatkozva azt írja: miután a demokrata fórum támogatja a svéd nyugdíjmodellt, a pártot nem feltétlenül akarják majd támogatni a szépkorúak.
(hirado.hu/Népszava)