Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Hirdetés

A miniszter ünnepi beszédében hangsúlyozta: Magyarország azért tekinthet vissza több mint egy évezredes múltra, mert mindig saját kezébe vette sorsát, és a bajban sem hagyta magát mások akaratának kiszolgáltatni. Ma is ez jelenti politikánk alapját – emelte ki.

Kitért arra, hogy a magyar gazdaság példamutató eredménnyel került ki a válságból.

„Legyőztük a járvány hullámait, megvédtük a magyar emberek egészségét és másoknál korábban nyertük vissza szabadságunkat az új koronavírussal szembeni küzdelemben. Tettük mindezt úgy, hogy újra a válság előtti szint fölé került a magyar gazdaság teljesítménye” – fogalmazott a miniszter.

Palkovics László kiemelte: egy nemzet csak akkor bontakoztathatja ki igazán képességeit, ha a tehetséget megbecsüli, eredményeit pedig méltányolja.

Korábban írtuk

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy Magyarországon sok országgal ellentétben nyugalom és biztonság van.

„Az elmúlt években akkor is megvédtük határainkat, mikor mások azt mondták, hogy az nem lehetséges. Éppen ezért fogunk határt húzni a gyermekeinket érintő kérdésekben is” – fogalmazott. Hozzátette: a magyar emberek, a magyar családok életmódjáról egyedül a magyar emberek dönthetnek.

Palkovics László rámutatott: Magyarországon ma fejlődés van. Mint mondta, munkahelyek teremnek és otthonok épülnek, évről évre nő a gazdasági mozgástér, és egyre szélesebb eszközökkel biztosítanak tervezhető jövőt és biztos megélhetést a magyar családoknak.

A miniszter egyebek mellett arra is felhívta a figyelmet, hogy a 21. században már elképzelhetetlen az önálló államiság saját tehetségtőke nélkül, a politikai, katonai, gazdasági és technológiai függetlenség garanciája pedig az innováció.

A koronavírus-járvány rámutatott, hogy az ország kiszolgáltatottságát csak a saját képességek felhasználásával lehet elkerülni – fejtette ki Palkovics László. Kiemelte: hatalmas előnyt jelentett a koronavírus-járvánnyal szembeni küzdelemben, hogy a hazai szakemberek tudására támaszkodhattunk, és a jövőben hazai gyártókapacitásokat vehetünk igénybe.

A miniszter az állami kitüntetések átadását az egyik legfontosabb kulturális jelentőséggel bíró eseménynek nevezte a nemzet életében. Mint fogalmazott, az állami kitüntetések elismerik egyéni életpályák eredményes munkáját, másrészt megmutatják, hogy Magyarország milyen tehetségtőkével rendelkezik.

„Büszkék lehetünk arra, hogy nemzetközi szemmel nézve is milyen sok magas kvalitású tudóst, művészt, sportolót, közösségteremtő egyént adott Magyarország a világnak” – jelentette ki Palkovics László.

A Magyar Érdemrend középkereszt polgári tagozat, a Magyar Érdemrend tisztikereszt polgári tagozat, a Magyar Érdemrend lovagkereszt polgári tagozat, a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat, a Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat és a Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetéseket összesen 97 díjazott vehette át.