Hirdetés

A nyilvántartás részletes tanulmányozásával több fontos részlet rajzolódik ki. Az egyik, hogy a hozzávetőlegesen 560 ember egy részét maga a párt kérte fel a munkára. Erre utal az egyik személynél olvasható megjegyzés, miszerint az érintett nem érti, miért pont őt keresték. De olyan is akadt, akit nem érdekelt a feladat.

Azt is érdemes emellett megjegyezni, hogy – miként a Magyar Nemzetnek nyilatkozó listatagok véleményéből is kiderült – jórészt elkötelezett tiszások szerepelnek a nyilvánosságra került adatbázisban.

Korábban írtuk

A listán szereplő egyik személy a napilap kérdésére kijelentette, azt mondták, bizalmasan kezelik majd az adatait, ám nem így történt. Nem örül annak, hogy lenéző, emiatt igen sértő megjegyzést írtak a neve mellé és nem tartották alkalmasnak arra, hogy bekerüljön a Tisza csapatába. Közölte ugyanakkor, nem kíván jogi lépéseket tenni és továbbra is elkötelezett Magyar Péter mellett.

A Tisza-vezér egy másik szimpatizánsa némi indulattal a hangjában azt mondta, két dolgot tart felháborítónak: az egyik az, hogy készült és nyilvánosságra került ilyen adatbázis, a másik az, hogy újságírók „hívogatják”.

Egy másik érintett a Magyar Nemzet kérdésére elmondta, hogy a kezdetektől szimpatizál Magyar Péterékkel és ő maga is alapított egy Tisza-szigetet: „Engem nem zavar, hogy nyilvánosságra került a nevem, hiszen nincs semmi titkolnivalóm. Amikor megkerestek a párttól ezzel a közösségi médiás feladattal, abban maradtunk, hogy nem kívánok részt venni benne, mert nem értek hozzá, nem is vagyok igazán aktív ezeken a felületeken” – idézte fel a történteket.

A további részletekről IDE KATTINTVA a Magyar Nemzet honlapján olvashatnak.