Fotó: MTI/Kovács Attila
Hirdetés

Benkő Tibor rámutatott: olyan esküt tettek, amelyben azt vállalták, hogy ha a helyzet úgy kívánja, a legfontosabb dolgot, az életüket is hajlandóak feláldozni a hazáért, a nemzetért, a bajtársaikért. A miniszter szerint az eskü, amit elmondtak, a hazáról, a nemzetről, a magyar emberekről, az ő békéjükről, biztonságáról, és annak védelméről szól, amelynek most az élére álltak.

Kiemelte: legyenek büszkék arra a szolgálatra, ami előttük áll. Munkájukat végezzék büszkén, méltóságteljesen és szerényen. Legyenek szigorúak, követelménytámasztóak, mindenben legyenek következetesek. Legyenek továbbá példamutatóak és emberségesek. Mutassanak példát katonáiknak, bajtársaiknak, a nemzetnek hazaszeretetből, a haza iránti elkötelezettségből és hűségből. Neveljék katonáikat, a fiatal nemzedéket a haza szeretetére és szolgálatára – fejtette ki Benkő Tibor.

A miniszter elmondta: a most esküt tett altisztek olyan időszakban léptek be a Magyar Honvédség kötelékébe, amikor a Magyar Honvédség megújul, és a 21. század kihívásait kezelni képes technikai eszközökkel látták el őket. Ezek a technikai eszközök azonban önmagukban semmit sem érnek, ha nincs mellettük jól kiképzett, felkészült, a hazájuk iránt elkötelezett, lojális katonaállomány – hívta fel a figyelmet a honvédelmi miniszter..

Benkő Tibor köszönetet mondott a most esküt tett altisztek hozzátartozóinak a kormány és minden magyar ember nevében, akik fontosnak tartják a haza ügyét, védelmét és szeretetét, a haza szolgálatát.

Korábban írtuk

Fotó: MTI/Kovács Attila

Korom Ferenc, a Magyar Honvédség parancsnoka megnyitó beszédében elmondta: az önálló altisztképzés csaknem 100 éves. Ezalatt több átalakítás, megújulás történt a képzésben, de az oktatók, kiképzők mindig mindent megtettek, hogy az altiszti iskolából minél jobban felkészített katonák kerüljenek a Magyar Honvédség csapataihoz.

Kiemelte: az első altisztek megjelenése óta sok minden változott, de egy dolog állandó, a hivatástudat. Altisztnek lenni nem munka, hanem hivatás – szögezte le.

A vezérezredes elmondta, hogy a most esküt tevő altisztek az új, úgynevezett Acélkocka képzési rendszer első végzett évfolyama. Ők bizonyíthatják, hogy a megújult altisztképzés beváltotta a hozzá fűzött reményeket – jegyezte meg.

Kitért arra is, hogy nagy felelősség hárul a jövő altisztjeire, mert képesnek kell lenniük az újonnan beszerzett technikai eszközök kezelésére, javítására, harci alkalmazására. Hozzátette: az altisztek a legmodernebb „digitális katona” felszerelésekkel kezdik meg szolgálatukat.

Fotó: MTI/Kovács Attila

Az altiszti állomány adja a honvédség „stabil gerincét”, akikre bizton számíthat a Magyar Honvédség vezetése és Magyarország lakossága – hangsúlyozta Korom Ferenc.

A budapesti Hősök terén szombaton 383, a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiáján végzett katona tette le ünnepélyes altiszti esküjét.

Az esküt tett altisztek az ünnepségen elmondták az úgynevezett altiszti hitvallást. Ezt követően helikopterekből álló kötelék húzott át a Hősök tere felett.