Kovács István, a központ stratégiai igazgatója a panelbeszélgetésen kifejtette: az egyetemi világ kapcsán is igaz, a klasszikus és modern értékek közötti legfőbb különbség, hogy utóbbiak „hitmentessé” váltak. 

Hirdetés

Az Ordo Iuris által alapított Collegium Intermarium Egyetem indítása kapcsán szervezett varsói rendezvényen Szánthó Miklós elmondta, ez az egyetem utat mutathat Európa számára. Beszédében kitért arra, hogy bár mai, posztmodern világunkban a klasszikus értékek sokszor megkérdőjeleződnek, mégis nagy szükség van rájuk, hiszen azok nem csak keretet adnak életünknek, de kitörési pontok lehetnek a nihilt és a lájkkultúrába olvadó, semmittevést hirdető nyugati politikai elitekkel szemben. „Igenis szükség van a normalitás melletti megrendíthetetlen kiállásra, az Isten, haza, család hármas egységére” – fogalmazott.

Az Alapjogokért Központ vezetője kiemelte: fontos szem előtt tartanunk, hogy Európa mi magunk vagyunk. Úgy fogalmazott: ami Európából még megmaradt, az Közép-Európában van, ugyanis „itt vannak még olyan energiák, melyek szembe tudnak szállni a ma nem-Európájával”. Ezt a régiót ugyanis nem csak frissen visszaszerzett szuverenitás-élménye, de a földrajzi összezártságból adódó közös történelmi tapasztalatok és egzisztenciális helyzet is összeköti. 

Kovács István, a központ stratégiai igazgatója a beszédet követő panelbeszélgetésen arra a kérdésre, hogy van-e helyük a klasszikus értékeknek a posztmodern világban és az egyetemi szférában, kifejtette, a klasszikus értékek ma három egymásra épülő, egymástól el nem választható lépcsőfokkal modellezhetők: kereszténység, család, nemzet. Isten nélkül nem értelmezhető sem a család, sem a haza.

Korábban írtuk

„A különbség a klasszikus és modern értékek között egyértelműen az, hogy míg a klasszikus értelemben vett értékek visszavezethetők a hithez és Istenhez, addig a posztmodern világban és így Európa számos pontján, különösen tőlünk nyugatra, az értékek ma már nem gyökereznek semmiféle természetfelettiben, érzékekkel meg nem tapasztalhatóban. A modern értékek hitmentesek” – tette hozzá Kovács István.