Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt, archív
Hirdetés

Kásler Miklós – aki a műsorban elmondta, hogy apai ágon erdélyi, székely származású, így a trianoni döntés családjukat is érintette – Trianont úgy látta, mint a szerencsétlen körülmények egybeesését. Sok oka volt, de „egyik sem volt elegendő ahhoz, hogy a Szent István-i birodalmat hét felé vágják és testidegen törzshöz csatolják az amputált végtagokat” – fogalmazott.

Arról is beszélt: a magyar történelemben voltak hasonló pillanatok, de a nemzet minden reménytelen helyzetből „fel tudott tápászkodni”.

Hozzátette: amit szétszaggatott a történelem, az a maga spontán módján összeállhat, ehhez szerinte egyetlenegy dolog kell, hogy minden a Kárpát-medencében élő nemzet felismerje a sorsközösséget.

Korábban írtuk

A miniszter kitért a koronavírus-járványra is, amely szerinte „markánsan megmutatta” nemcsak az egyes emberek jellemét vagy a pártok viszonyulásait, hanem a társadalom és a gazdaság működési rendjét, illetve azt is, ami az egészségügyben korrigálandó, ami évtizedek alatt halmozódott fel, és nem sikerült a mai napig megoldani.

Az általános ellátások közé sorolta az alapellátást a megyei kórházakig. Elmondta, a népbetegségekkel, a keringési, a daganatos, a mozgásszervi megbetegedésekkel az országos intézetek mögötti hálózatok foglalkoznak.

A járványügy részeként beszélt a két országos intézetről, a Szent László-kórház infektológiájáról és a légzőszervi betegségekkel foglalkozó Korányi-intézetről. Közölte, ezek mögé is ki kell építeni a regionális központokat, hálózatot, és át kell gondolni a finanszírozást is.

Kásler Miklós fikcióknak nevezte, hogy rákos betegek a járvány ideje alatt nem kapták meg a szükséges kezelést. Hangsúlyozta: a daganatos betegek közül mindenkit el kellett látni a járvány első percétől kezdve.

Az emlőrák szűrését, a mammográfiát lehet, hogy halasztották, de ennek nincs következménye – mondta.

A miniszter kitért arra, hogy a panaszokat minden esetben azonnal kivizsgáltatta, még akkor is, ha indokolatlan volt. Jogorvoslatot lehet kérni a betegjogi képviselőnél, a főigazgatónál vagy az egészségügyért felelős minisztériumban, de idáig egyetlenegy bejelentés sem érkezett el – közölte. A népegészségügyi központba ismeretei szerint tizenhat panaszt tettek az elmúlt időszakban.

Kásler Miklós szerint tényeken alapulnak azok a kijelentések, miszerint Magyarország – bármilyen összevetésben – a járványban kiválóan vizsgázott. Ezt megerősítik a nemzetközi szakmai írások is – közölte.

Az ellenzék szerinte azért támadja, mert megvallottan hívő és magyar ember. Úgy fogalmazott: lehet keríteni szakmai támadásokat, kétségbe vonni múltját, onkológiai tevékenységét vagy emberi kvalitásait.

Hozzátette: huszonhat évig vezette az onkológiai intézetet, ott minden évben több mint hatszázezer ember fordult meg, aki a saját szemével láthatta és tapasztalhatta, hogyan folyik a munka. Ők pedig ennek a tapasztalatnak hisznek, nem az ellenzéknek – tette hozzá Kásler Miklós.