Hirdetés

A délkelet-lengyelországi Krasiczyn kastélyában tartott rendezvénysorozat megnyitóján felolvasott levélben Andrzej Duda aláhúzta: kevés példa akad a két nemzet olyan együttműködésére, mint amilyen a lengyel-magyar barátságra jellemző. Kiemelte a regionális együttműködés szerepét is az európai változásokban, és meggyőződését fejezte ki, hogy „közeledik Közép- és Kelet-Európa növekvő jelentőségének időszaka”.

A péntekig tartó nyári egyetem fő témája Európa jövője, a hazák Európájaként felfogott kontinensen Lengyelország és Magyarország jelentős szerepet akar betölteni, „megértve a közösség előtt álló kihívások súlyát, egyúttal megőrizve örökségüket, identitásukat és önrendelkezésüket” – fogalmazott Duda a Krasiczynba érkezett mintegy 150 lengyel és magyar egyetemistához intézett levelében.

Korábban írtuk

A „történelem során kipróbált, egyúttal a jó jövő alapját képező” lengyel-magyar barátság további sorsa a fiatal nemzedéken múlik, ez a nemzedék pedig a nyári egyetemet szervező varsói lengyel-magyar együttműködési intézet patrónusa, Waclaw Felczak (1916-1993) nyomában halad – idézte fel Andrzej Duda a Magyarországhoz sok szálon kötődő legendás lengyel második világháborús futár, történészprofesszor alakját.

Felczak a közép- és kelet-európai kérdéskör, különösen a lengyel-magyar kapcsolatok kiváló ismerője volt – emelte ki Duda, hozzáfűzve: a professzor nemcsak kutatói munkára korlátozódott, „a társadalmi aktivista energiájával is rendelkezett, és tudatosan vállalta állampolgári kötelességeit”.

A második világháború során, valamint a háborút követő években is Felczak hősként és tehetséges szervezőként viselkedett, amikor futárként és az emigrációs lengyel kormány küldöttjeként földalatti, a kommunizmussal és a nácizmussal harcoló struktúrákat szervezett – idézte fel a lengyel elnök.

Az ötnapos nyári egyetemen a résztvevők országaik történelméről, kultúrájáról, gazdaságáról szóló pódiumbeszélgetéseken, vitaesteken, könyvbemutatókon vesznek részt, naponta a két nyelv alapjait is tanulhatják. Foglalkoznak a klímapolitikával és koronavírus-járvány hatásával is országaik és önmaguk életére, az egyik pódiumbeszélgetés címe például a Szakmai karrierépítés a világjárvány után.

A hét során a hallgatók megtekintik a közeli Przemysl első világháborús katonai temetőjét és a magyar honvédek emlékét őrző páncélerődöt is.

A krasiczyni nyári egyetem magyar előadói között van Rácz Zsófia, az Emberi Erőforrások Minisztériumának fiatalokért felelős helyettes államtitkára. Részt vesz Andrzej Adamczyk lengyel infrastrukturális miniszter, valamint Marek Kuchcinski volt házelnök, a lengyel-magyar parlamenti baráti tagozat elnöke is.