Fotó: Vermes Tibor/Demokrata
Hirdetés

Az Év Turistaháza díj átadóünnepségén az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára, Szentpéteri Sándor arról beszélt, hogy 2010-től tudatos fejlesztés zajlik az állami erdőgazdálkodásban, aminek keretében egy évtized alatt 50 új szálláshely, erdei iskola épült, és több mint százat felújítottak. A 21 állami erdőgazdaságban a járvány előtti becsült látogatószám évi 40-50 millió körül volt, ez a szám a pandémia alatt pedig tovább emelkedett.

A Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. szakemberei is érzik az aktív pihenés iránti erősödő társadalmi igényt. E kívánalomnak igyekeznek megfelelni a Lengyel település határában fekvő Annafürdő turisztikai kínálatának folyamatos bővítésével is.

Élményközpontú nevelés

Érkezésünkkor éppen egy, az erdei iskola épületében éjszakára benn rekedt riadt denevért mutat a Tolna megyei Zomba községből érkezett óvodáscsoportnak Kertai László, a Turisztikai és Természetismereti Központ erdei iskolájának vezetője. A kiránduláson részt vevő kicsik megigézve figyelik a bőrszárnyú tűhegyes fogait és meghosszabbodott, hátrafelé néző láb­ujjait. A rögtönzött biológiaóra mellett megismerkedhetnek a vendégek Annafürdő egyéb látnivalóival is. Az egynapos kirándulás során életkori sajátosságaiknak megfelelő kézműves-foglalkozáson vesznek részt: nemezelnek, agyagoznak, fajátékokat készítenek. A szabadtéri fedett Kemencés pavilonban élénk madárcsicsergés mellett pedig sütni-főzni is lehet.

A Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. 42 főnek számára szállást adó, kulcsosházként is működő erdei iskolája a központ lelke. Az itt folyó nevelés célja, hogy természeti környezetbe helyezve gazdagítsa és rendszerezze a közoktatásban részt vevő gyerekek óvodai, iskolai, illetve otthonról hozott tudását. Ahogy Kertai László rávilágít, a tanulók mellett legtöbbször a felnőtt kísérőknek is tudnak újat mondani. Nem mindenkinek egyértelmű például, hogy mi a különbség dám- és a gímszarvas vagy éppen az őz között, és hogy melyik állatnak van borja, melyiknek gidája. Ahogy a szakember fogalmaz, ezeket a kérdéseket a helyi Vadasparkban bemutatott nagyvadfajok megfigyelése közben szokták tisztázni. Mint mondja, az igazi erdei iskola nem egy-, hanem többnapos és itt alvásos, amelynek keretében növény-, állat-, valamint talajtani ismeretekkel is bővül a gyerekek tudása.

Korábban írtuk

– Az Annafürdőtől hat kilométerre levő, környezetbarát technológiákkal nemrég felújított, több mint százéves, vályogfalú ökoturistaházba is elkerékpározunk, ugyanakkor nem maradhat el a bátorságtúrával és csillagászati kitekintővel egybekötött éjszakai séta sem. Programjaink szervezésénél a legfontosabb szempont az élményközpontú ismeretátadás, vagyis a játszva tanulás.

Az erdei iskola vezetője hangsúlyozza, hogy az egyhetes itt-tartózkodás alatt nem könnyű az iskoláskorú gyerekeket kiszakítani a már megszokott digitális világukból és az okostelefon bűvöletéből.

– Az első nap még a WiFi-jelszót keresik, TikTok-videót készítenek, és egymásnak küldenek online üzeneteket, de a másodikon már felfedezik, hogy bizony térerő és virtuális valóság nélkül is van élet. Mi itt, az erdei iskolában a környezeti nevelésen túl azt is küldetésünknek tekintjük, hogy alternatívát nyújtsunk a gyakran hamis illúziót kínáló online léttel szemben. A kamaszok ugyanis ma már olyan természetfilmeken szocializálódnak, amelyek képkockáin másodpercenként váltják egymást a drámai események. A gyerekek azonban nem tudják, hogy a látványos, villámgyors tempójú felvételek mögött hónapokig vagy akár évekig tartó kemény munka rejlik, így aztán előfordul, hogy kiszabadulva a természetbe, eleinte ingerszegénynek érezhetik a valóságos környezet nyújtotta attrakciókat. Éppen ezért úgy vélem, a szülőknek és a pedagógusoknak óriási felelősségük van abban, hogy kontrollálják a gyerekeikre zúduló információáradatot.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata
Gál László erdőművelési és közjóléti ágazatvezető

Szálláshely és közösségi tér

Gál László erdőművelési és közjóléti ágazatvezető arról tájékoztat, hogy hazánkban az utóbbi években kezdett egyre népszerűbbé válni az erdei turizmus, aminek óriási lendületet adott a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program. Ennek részeként néhány éve a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. mindhárom turistaházát újjáépítették, a minőségi szálláshelyek pedig egyértelműen forgalomnövekedést eredményeztek. A vendégházakat környezetbarát zöldtechnológiákkal újították fel. Légkondicionáló berendezések helyett az erdő hűs klímája gondoskodik a jó közérzetről, az energiát többek között napelemek és szélgenerátorok szolgáltatják, az öntözést és a vadak itatását a szürkevízrendszer segítségével összegyűjtött csapadékvízzel oldják meg, de ezzel működik az illemhelyek vízöblítése is.

– A nemrég felújított Annafürdői Vendégház azért is különleges, mert kialakításánál az értékmentés elve vezérelt bennünket. Igyekeztünk organikus építőanyagokkal olyan természetbe beépülő szálláshelyet létrehozni, amely harmonikus egységet alkot a környezettel. A részben vörösfenyőrönkökön álló vendégház átalakításához felhasználtunk az Apponyi grófok gazdasági épületeiből származó téglát és bontott cserepet is, beleépítve a múltat a jövőbe. Így ma már 29 férőhelyes, három apartmanos vendégház és közösségi tér várja a pihenni vágyókat.

Gál Lászlótól megtudjuk, hogy az Év Turistaháza cím elnyerésére az interneten szavazhatott a természetkedvelő közönség, a versenyben az a tíz szálláshely vehetett részt, amelyet az Aktív és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ előzetes szakmai zsűrizés alapján választott ki a beérkezett pályázatok közül. Az ágazatvezető szerint ugyanakkor egy-egy szépen felújított erdei ház csak akkor válik igazi vendégházzá, ha sikerül az épületet tartalommal is megtölteni.

Lombkoronától a tengerszemig

A szakemberrel együtt indulunk el, hogy felfedezzük a Parkerdő látnivalóit. A területen kanyargó tanösvények a helyi természeti kincseket, a növény- és állatvilág jellegzetességeit, valamint a természetszerű erdőgazdálkodás ismérveit mutatják be.

Továbbsétálva az erdei ösvényen a dám- és gímszarvasnak, valamint vaddisznó­nak otthont adó Vadasparkba érünk. Utóbbi példányai egészen közel jönnek a drótkerítéshez, miközben egymást fürkésszük. Megtudjuk, hogy a Parkerdő területén kora hajnalban még szabadon sétáló, szelíd őzzel is találkozhatunk. 

Felmászunk a fák lombkoronaszintjén elhelyezett, helyi akácfából készült kilátóba, ahol interaktív természetismereti szemléltetőeszközök mellett többek között madárodúk, faágon ülő gyöngybagoly- és harkálymakettek jelzik az erdei madarak valódi életterét. A hangostábla bármikor az erdőbe varázsolja az egyébként csak évente egyszer, párzási időszakban hallható szarvasbőgést, dámbarcogást, de a békák brekegését, a harkály kopogását vagy éppen a cinegék, erdei pintyek, zöldikék énekét is.

Továbbhaladva erdővel körbevett pihenőtóhóz érünk, amelyet tengerszemként ölelnek körbe a tolnai hegyek. A turisztikai céllal, mesterségesen létrehozott öt méter mély tavat – amelyen a szállóvendégeknek horgászni is lehet – részben az Anna-forrás táplálja. Ha kedvünk tartja, akár kerékpárral is felfedezhetjük a vidéket, erre a célra csaknem 30 mountain bike áll rendelkezésre.

Kísérőnk, Gál László elmeséli, hogy a Tolnai-hegyhát nyolc településének összefogásával Tolnai Zöldút névre keresztelt megállapodást kötöttek a környék természeti, kulturális és gasztronómiai értékeinek közös népszerűsítésére. Ahogy mondja, erre azért van szükség, mert az emberek nem ismerik az itteni páratlan látnivalókat: a lengyeli Apponyi-kastélyt, a závodi sváb telepesek kivételes építészeti örökségét, de a Lengyeli kultúra részeként számon tartott, Wosinszky Mór lelkész-régész által felfedezett bronzkori földvár maradványait sem, amelynek csaknem 150 évvel ezelőtti feltárását az Apponyiak patronálták.

Lengyel és az Apponyiak

A török hódoltság után elnéptelenedő Tolna megyei Lengyel falunak és környékének felvirágoztatása a gróf Apponyi főnemesi család nevéhez fűződik, amelynek tagjai 1799-ben vásároltak itt uradalmat, és a következő évszázadban leginkább a diplomácia terén jeleskedve képviselték hazánkat a nemzetközi nagypolitikában. Az Apponyi-birtokok jelentőségét jól szemlélteti, hogy a tulajdonos családnak a vadregényes Tolnai-hegyháton 23 község határában voltak erdő- és vadgazdálkodási érdekeltségei. Élénk társasági életet éltek, rengeteg vendéget fogadtak a főúri család kedvenc pihenőhelyén, a mai Annafürdő területén.

Az egymást követő Apponyiak a XIX. században többek között templomot emeltek, kastélyt építettek, tehenészetet alapítottak, de gőzfürdőt is létesítettek ezen a vidéken. Utóbbi családi örökségként került Apponyi Rudolf és felesége, Beckendorff Anna tulajdonába. A grófnő továbbfejlesztette és a köznépnek is átengedte a fürdőt. A lakosság az iránta érzett hálája jeléül Annafürdő névre keresztelte, a Parkerdőben eredő vízfolyást pedig Anna-forrásra. Annafürdő az európai uniós irányelvek alapján napjainkban Natura 2000 oltalom alá tartozik, az Anna-forrás és környéke pedig egyben helyi védett terület is, lényegében érintetlen vidéknek minősül.