Közlése szerint Magyarországon összesen 255 szabadvízi fürdőhely van, ebből várhatóan 235 üzemelhet az idei szezonban. Közülük 172 kiváló, 34 jó, 10 pedig tűrhető minősítést kapott. Tizenkét helyen „kifogásolt” volt a vízminőség, további hét ellenőrzése még folyamatban van.

A megfelelő vízminőség mellett számos feltétele van annak, hogy egy fürdőhely megkapja a működési engedélyét – mondta Kovács Márta a sajtótájékoztatón. Az elvárások között említette, hogy legyen elég zuhanyzó, biztosítsanak ivóvizet, továbbá lenni kell pihenésre alkalmas területnek is. Több mint ötszáz ember befogadására alkalmas strandon a fürdőzőkre úszómesternek kell felügyelnie, míg ezernél is több látogatót fogadó helyen külön elsősegélynyújtó helynek is lennie kell – sorolta a közegészségügyi főosztály vezetője.

Kádár Mihály, az Országos Közegészségügyi Intézet (OKI) főosztályvezetője elmondta, hogy a rosszabb vízminőségű fürdőhelyek többsége a Tiszánál van. Az összes szabadvízi strand közül jelenleg 19 nem üzemel, egy helyen, a fővárosi Omszki-tónál pedig tilos a fürdőzés. Kádár Mihály azt mondta, ennek nem vízminőségi, hanem biztonsági okai vannak, továbbá több olyan feltétel sem teljesül, amely a fürdőhelyek működési engedélyéhez szükséges – tette hozzá.

A rosszabb minősítés viszont nem feltétlenül jelenti azt, hogy az adott helyen most lenne rossz a vízminőség, a fürdővizeket ugyanis uniós irányelvek szerint, négyéves időszak bakteriológiai vizsgálati eredményeinek értékelése alapján minősítik. Kádár Mihály kiemelte: a rosszabb minősítést kapott strandok között több olyan is van, amely 2007-es, vagy 2008-as rossz eredménye miatt kapta besorolását.

A sajtótájékoztatón elmondták: a természetes fürdővizeket havonta egyszer vizsgálni kell. Erről vagy a fürdőhely üzemeltetője, vagy a népegészségügyi szakigazgatási szerv kistérségi intézete gondoskodik. Ezeket az adatokat az OKI összegyűjti, majd az összes fürdővíz minőségére vonatkozó információt térképpel együtt a honlapján közzéteszi.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) ismételten felhívta a figyelmet a strandolás szabályaira. Kiemelték, hogy a szülők ne hagyják gyermekeiket felügyelet nélkül. Az ÁNTSZ a fürdőzőknek azt ajánlja: felhevült testtel ne ugorjanak a vízbe. Folyóvizeken a vízmélység hirtelen változása és a sodrás is veszélyes lehet, megáradt vízben pedig tilos fürödni.

(MTI)