Fotó: T. Szántó György/Demokrata
Hirdetés

– A Hír TV Informátor című műsorának 100. adása alkalmából rövid interjút adott a műsornak, amely a balliberális média heves reakcióját váltotta ki. Apró Antalt ugyanis Hermann Göringhez hasonlította.

– Elöljáróban leszögezem, hogy természetesen osztom azt az elvet, hogy a gyermekek nem felelnek az apák bűneiért és fordítva… Mégis érdemes azon elgondolkodni, hogy a liberálisok miért horkantak fel akkor, amikor például Mussolini unokája vagy Le Pen lánya politikai szerepet vállalt, és miért nem zavarja őket, hogy Apró Antal unokája a DK színeiben EP-képviselő lesz. Apró Antal az 1956 utáni megtorlás kulcsfigurája volt, ennek következtében több száz embert halálra ítéltek, több mint 25 ezer embert hosszú évekre bebörtönöztek és közel 200 ezer magyar kényszerült emigrációba. Apró mellesleg a kommunista diktatúrában ugyanazt a pozíciót töltötte be, mint Hermann Göring. Előbbi a magyar kommunista országgyűlés, utóbbi a nemzeti szocialista birodalmi gyűlés elnöke volt.

– Ugyanakkor a Magyar Narancs arra utal, hogy ön Hermann Göringről közvetlenül Dobrev Kláráig jutott el…

– Azt gondolom, kibújt a szög a zsákból. Nyilvánvalóan nem Dobrev Kláráról van elsősorban szó – ez egy szándékos csúsztatás –, hanem arról a jogi és erkölcsi kérdésről, hogy a kommunizmus és nemzeti szocializmus több tízmillió áldozata között tehetünk-e különbséget. Van, akinek az egyik, és van, akinek a másik diktatúra áldozatainak fájdalma a fontosabb, én azonban úgy gondolom, hogy valamennyi ártatlanul meggyilkolt, meghurcolt mártír kegyeleti jogai egyaránt fontosak.

– A lapot – vagy az érintett politikust – meghatja ez a fajta érvelés?

– Nem vagyok kíváncsi a véleményükre. A mondataimmal a kommunista és náci bűnösöket állítottam párhuzamba, ha értik ezt, ha nem. Állítom, ha Hermann Göring unokája politikai pozícióra törekedne, azt a liberálisok – így a Magyar Narancs – nem hagynák szó nélkül.