Az APEH Üldözötteinek Szövetsége (APÜSZ) némi fenntartással fogadta a Gazdasági Versenyképességi Kerekasztal (GVK) állásfoglalását, amelynek keretében több javaslat megfogalmazódott a gazdaság fehérítésével, az ellenőrzések gyakorlatával kapcsolatban. A kerekasztal szerint a fokozottabb ellenőrzések azonban nem vezethetnek oda, hogy az adóhatóságnál túlhatalom alakuljon ki a civil szférával szemben – áll a szervezet közleményben.

Ennek ellensúlyaként javasolnak beiktatni egy, az adóhatóságtól független civil személyekből álló adózási tanácsadó, ellenőrző testületet, amely széleskörűen eljárhatna az adózók által az adóhatóságokkal szemben tett bejelentések, panaszok kivizsgálásában. A bizottság tagjait a miniszterelnök kérné fel, és nevezné ki – hasonlóan a 2006. október 23-i tömegoszlatás körülményeinek kivizsgálására alakult bizottság tagjaihoz. Az APÜSZ azért ennél függetlenebb testületet is el tudna képzelni. Az APÜSZ már több mint tizennégy évvel ezelőtt kísérletet tett a civil ellensúly megteremtésére. A mindenkori hatalom viszonyulására mi sem jellemzőbb, mint az, hogy az APÜSZ a mai napig nincs nyilvántartásba véve, és ennek következtében jogi személyiséggel nem rendelkező társadalmi mozgalom, amely 2000. október 5-én Strasbourgban az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt pert nyert a Magyar Állam ellen – zárul a közlemény.