Január

Hirdetés

Magyarország átvette az Európai Unió soros elnöki tisztét, amelyet fél évig töltött be.

A közigazgatási hivatalok jogutódaiként megalakultak a kormányhivatalok.

Az ország 29 helyszínén nyílt meg kormány­ablak.

A kolozsvári Hantz Péter átadta az első egyszerűsített honosítási kérelmet a fővárosban.

Korábban írtuk

Kiszabadították fogságából Papp István ENSZ-alkalmazottat.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter bemutatta az Új Széchenyi-tervet.

A nemzeti filmszakma megújítása érdekében kormánybiztos lett   magyar származású amerikai filmproducer.

13600 munkanélküli kezdett el dolgozni az országos közfoglalkoztatási programban.

Megkapták a jövedelempótló támogatást a vörösiszappal elöntött termőföldek gazdái.

Február

Nemzeti konzultációs testületet hozott létre Szájer József fideszes európai parlamenti képviselő, akit Orbán Viktor kért fel az új alkotmány előkészítésével kapcsolatos nemzeti konzultáció vezetésére.

A kormány megkezdi a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) és az Európai Bizottságtól felvett hitelcsomag visszafizetését – jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Ötmilliárd forint keretösszeggel munkahelyteremtő pályázatot írt ki a kormány, a támogatásra mikro-, kis- és közepes vállalkozások pályázhattak.

Március

Huszonhat pontban ismertette Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Széll Kálmán-terv intézkedéseit.

Megtárgyalta és elfogadta a Fidesz–KDNP-frakciószövetség a kormánypárti képviselőcsoport alkotmányszövegező bizottsága által elkészített alaptörvény-tervezetet, a jogszabálynak a Magyarország Alaptörvénye címet, az első fejezetnek pedig a Nemzeti hitvallás elnevezést javasolták.

Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke letette az állampolgársági esküt Kolozsváron.

Elfogadta az Országgyűlés a Nemzeti Közszolgálati Egyetem létesítéséről szóló törvényjavaslatot, és úgy döntött, hogy Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér lesz a ferihegyi légikikötő neve.

Április

Kolozsváron átadták a magyar és a román kormány közös támogatásával restaurált Mátyás-szoborcsoportot.

Az Audi győri gyárának bővítéséhez 11,2 milliárd, az Opel szentgotthárdi beruházásához pedig 5,5 milliárd forint állami támogatás odaítéléséről döntött a kormány.

A kormány létrehozta az Összefogás az államadósság ellen nevet viselő alapot.

A Zöld Beruházási Rendszer panelpályázatai során 12,6 milliárd forint felhasználásáról született határozat, amellyel 242 pályázatot támogattak.

A kormány döntött a tűzoltók elmaradt túlóradíjának a 2004. május 1. és 2007. december 31. közötti időszakra vonatkozó kifizetéséről.

Meghosszabbította a kabinet a lakásárverési moratóriumot a kilakoltatási tilalom lejártának idejéig.

Az Országgyűlés 262 igen szavazattal, 44 nem ellenében, egy tartózkodás mellett elfogadta Magyarország Alaptörvényét.

Magyarország csungkingi főkonzulátusa kiadta az első magyar schengeni vízumot.

Már több mint hetvenezren kérték a magyar állampolgárságot.

Meghosszabbította a kormány a szociális alapú gáz- és távhőtámogatási rendszert.

612 ezer álláskeresőt tartottak nyilván, 38 ezer fővel kevesebbet, mint az előző hónapban.

Fotó: MTI/Pénzjegynyomda, Archív

Május

Szociális konzultációt indított útjára Orbán Viktor.

Négyszeres túljegyzés fogadta az egymilliárd eurós hétéves magyar kötvényt.

Köszönetet mondott a magyar uniós elnöki tevékenység eddigi munkájáért Angela Merkel német kancellár, aki Orbán Viktorral folytatott megbeszélést.

Közvetlen, tartós állami tulajdonba került a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. részvényei­nek negyede.

A parlament döntött: adókedvezmény jár azoknak, akik befizetnek az Összefogás az Államadósság Ellen Alapba.

Magyarország visszaszerezte a 21,2 százalékos Mol-tulajdonrészét Oroszországtól.

Újra megnyílt a látogatók előtt a részlegesen felújított siklósi vár.

Azonnali intézkedést rendelt el a kormány a nemzeti filmipar megújítása érdekében.

Ötpontos otthonvédelmi akciótervben állapodott meg a kormány és a Magyar Bankszövetség a lakáshitelesek megsegítésére.

A Honvéd Koronaőrség az Országgyűlés épületében átvette a Szent Korona őrzését a Köztársasági Őrezredtől.

Kilencszáz napirendi pontot tárgyalt meg negyvennyolc ülésen megalakulásának egyéves évfordulójáig a második Orbán-kabinet, Orbán Viktor egy év alatt szinte az összes európai országot bejárta.

Június

A kormány támogatta a Magyar Vízilabda Szövetségnek a 2014. évi vízilabda-Európa-bajnokság megrendezésére vonatkozó pályázatát.

Felavatták a Snétberger Zenei Tehetségközpontot Felsőörsön.

Orbán Viktor a kötcsei találkozón azt mondta: Magyarország háborúban áll az államadóssággal és a munkanélküliséggel, amit csak úgy nyerhet meg, ha helyreáll a munka megbecsülése.

Stabilra javította a magyar szuverén adóskockázati besorolások kilátását a leminősítés lehetőségére utaló addigi negatívról a Fitch Ratings.

Megalakult a Magyar Nemzeti Digitális Archívum.

A költségvetési csalással és a társadalombiztosítási, szociális vagy más jóléti juttatással való visszaéléssel egészítette ki a büntető törvénykönyvet az Ország­gyűlés.

Befejeződött a szociális konzultáció: 1,065 millió kérdőív érkezett vissza.

Egy Thaiföldön elrabolt magyar fiatalembert szabadított ki a Terrorelhárítási Központ és a Nemzeti Nyomozó Iroda.

Huszonnégy év után újra kínai miniszterelnök érkezett magyarországi hivatalos látogatásra: Ven Csia-pao azt mondta, Kína kész arra, hogy a magyar féllel együttműködve áttörést érjen el a két ország közötti kapcsolatokban.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Parlamentben köszöntötte a százezredik magyar állampolgársági kérelmezőt.

Megválasztotta az Országgyűlés az Alkotmánybíróság öt új tagját.

Orbán Viktor megbeszélést folytatott Condoleezza Rice-szal, az Egyesült Államok korábbi külügyminiszterével, és fogadta az amerikai törvényhozás delegációját.

Július

A Fidesz XXIV. tisztújító kongresszusa Orbán Viktort elnökké választotta, az alelnökök Varga Mihály, Kósa Lajos, Pelczné Gáll Ildikó és Pokorni Zoltán lettek.

Átadták az első Széchenyi Pihenőkártyát (SZÉP-kártyát).

A magyar állam kifizette a 21,2 százalékos Mol-részvénycsomag 1,88 milliárd eurós vételárát.

Kilenc hónappal a példátlan méretű ipari katasztrófa után befejeződött az újjáépítés Devecserben, Kolontáron és Somlóvásárhelyen.

A nemzeti fejlesztési miniszter új rendelete értelmében nem emelkedtek a lakossági gázárak.

Több mint 500 pályázat érkezett egyetlen hét alatt az Új Széchenyi-terv programjaira.

Augusztus

Már összesen 660 millió forint többletforrásból gazdálkodhatott csaknem negyven kórház.

Megjelent a Tanyafejlesztési programról szóló rendelet a Magyar Közlönyben.

Összesen 255 kórház számára másfél milliárd forint többletforrást biztosított a Nemzeti Erőforrás Minisztérium.

A kormány huszonhárom volt egyházi ingatlan tulajdoni rendezéséről döntött.

Megrendezték a szegedi olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságot.

III. Senuda, a kopt keresztény közösség vezetője felszentelte egyházának első magyarországi templomát.

A Magyar Államkincstár több mint negyedmilliárd forintot fizetett ki a 2006-os tűzijáték károsultjainak.

Szeptember

A keresztény tanokat nevezte a megújulás alapjainak Orbán Viktor a budapesti Piarista Gimnázium tanévnyitó ünnepségén.

Októberben és novemberben összesen négy százalékkal, a GDP 77 százalékáról 73-ra csökkenti a kormány az államadósságot – jelentette be Orbán Viktor.

Hat területre vonatkozó országvédelmi tervet hirdetett a miniszterelnök a parlamentben.

A Ház megszavazta a gázolaj, a szeszes italok és a dohánytermékek jövedéki adójának emelését, az új távhőszolgáltatási törvényt, és a magyar nyelv napjává nyilvánították november 13-át.

Az államháztartás egyenlege 750 milliárd forinttal javul a 2012. évi országvédelmi költségvetésben – jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter.

Véget ért a Magyar Honvédség iraki missziója.

A bajor miniszterelnökkel tárgyalt Münchenben Orbán Viktor. Hangsúlyozta: Magyarország célja, hogy Közép-­Európa termelési központjává váljon.

Október

Orbán Viktor és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter ismertette a kormány új otthonteremtési programját.

Magyarország csatlakozott ahhoz a horvát kezdeményezéshez, amely az Alpok–Adria-együttműködés részeként a régiót GMO-mentessé teszi.

Több mint másfél milliárd forintot csoportosított át a kormány a Kossuth Lajos tér rekonstrukciójának megkezdéséhez és az Országház homlokzata felújításának folytatásához.

November

Egyszeri hatszázalékos kiegészítést kaptak novemberi ellátásuk folyósításával egy időben a nyugellátásban és baleseti járadékban részesülők.

Elfogadta a kabinet a Puskás Ferenc Stadion újjáépítésével kapcsolatos koncepciót.

Határozatot hozott a kormány a Várbazár rekonstrukciójáról és a budai Várnegyed hosszú távú fejlesztéséről, valamint a budavári királyi kertek revitalizációjáról.

A kormány úgy döntött, támogatja Győr városának a 2017-es Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál megrendezésére irányuló szándékát.

Határozott az Országgyűlés: 2012. január 1-jétől állami tulajdonná válik a megyei önkormányzatok vagyona.

December

Orbán Viktor köszöntőjével nyílt meg a köztestületként újjáalakult Magyar Művészeti Akadémia első kiállítása.

Csaknem négyszeres lett a túljelentkezés a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogramra.

Magyarország elnyerte a 2015-ös női kosárlabda-Európa-bajnokság rendezési jogát.

A parlament elfogadta az új önkormányzati törvényt, a gazdasági stabilitásáról szóló jogszabályt, a családvédelmi és az új felsőoktatási törvényt is.