Fotó: archív
Az első Békemenet 2012 januárjában
Hirdetés

január

Hatályba lépett az új Alaptörvény és egyúttal az új nemzetiségi törvény is.

Orbán Viktor nyitotta meg a Hősök, királyok, szentek – A magyar történelem képei és emlékei című kiállítást a Magyar Nemzeti Galériában.

A kormány megalapította a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet.

A kormány melletti szimpátiafelvonulást tartottak Szegeden.

Korábban írtuk

Könyvtárak, múzeumok, közművelődési intézmények, levéltárak pályázhattak kulturális fejlesztési célokra az Új Széchenyi-terv Tudomány – innováció programjának keretében meghirdetett öt pályázaton.

A kormány döntött a Diákhitel2 program elindításáról.

A szabadon választott kormány és a nemzeti szuverenitás védelmében Nem leszünk gyarmat! jelszóval tartották meg az első Békemenetet, amelyen Bayer Zsolt mellett felszólalt Bencsik András, a rendezvény főszervezője is. „A békés, jó hangulatú eseményen közel négyszázezren vettek részt, rendőri intézkedés nem történt” – jelentette a Belügyminisztérium.

Csaknem négyezren jelentkeztek a Magyar Honvédség önkéntes tartalékos állományába.

február

A kormány kész küzdeni, ha kell, de megegyezni is, ha az ország érdeke megkívánja – jelentette ki Orbán Viktor tizennegyedik országértékelő beszédében.

Megszületett a magyar kormány válaszlevele az Európai Bizottságnak a testület által januárban indított kötelezettségszegési eljárásokkal kapcsolatban.

Debrecen kapta meg a 2012-es felnőtt úszó-Európa-bajnokság rendezési jogát Antwerpen helyett.

Átadták a második újjáépített Ipoly-hidat Pösténypuszta és a szlovákiai Pető között.

Elfogadta a kormány a Kincsem nemzeti lovasprogramot.

március

A SZÉP-kártya-tulajdonosok száma meghaladta a 355 ezret.

Megnyitották a kecskeméti Mercedes-gyárat.

A nemzetgazdaságban mért bruttó átlagkeresetek 6,9 százalékkal, míg a családi adókedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó bérek 3,7 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

április

Bejelentette lemondását az államfői posztról Schmitt Pál köztársasági elnök.

Új hőkamerarendszert adtak át a magyar–szerb határ Csongrád megyei szakaszán.

Az első negyedévben pénzforgalomból 533,8 milliárd forint nettó áfabevétele származott a költségvetésnek, ez 47,5 milliárd forinttal, csaknem tíz százalékkal volt több, mint az előző év első negyedévében.

Áder János fideszes európai parlamenti képviselőt javasolta köztársasági elnöknek Orbán Viktor.

Beérkezett a 250 ezredik magyar állampolgársági kérelem.

A Nemzeti Földalap­kezelő Szervezet 16 ezer hektár haszonbérbe adásáról kötött szerződést összesen 426 pályázóval.

A kiadott Széchenyi-pihenőkártyák száma átlépte a félmilliót.

május

Hetven egészségügyi intézmény került át az önkormányzatoktól az államhoz.

Az Országgyűlés kétharmados támogatással, 262 szavazattal köztársasági elnökké választotta Áder Jánost.

Letette miniszteri esküjét Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Az Opel épülő motorgyárában sikeresen lezajlott az első motorok próbagyártása.

Megkezdődött a Pilisvörösvár–Esztergom-vasútvonal felújítása.

A kormány elfogadta az új Nemzeti alaptantervet.

Új nemzeti konzultációt jelentett be Orbán Viktor.

Áder János köztársasági elnök kinevezte tárca nélküli miniszterré Varga Mihályt, a Miniszterelnökséget vezető államtitkárrá Lázár Jánost, a Miniszterelnökség másik két államtitkárává pedig Szijjártó Pétert és Győri Tibort.

június

Több mint 110 ezer gyermeknek biztosíthatták a napi egyszeri meleg étkezést a nyári szünetben a kormány által kiírt pályázaton nyertes önkormányzatok.

A nemzeti összetartozás napját is felvette jeles napjai sorába a Magyar Református Egyház.

Az Országgyűlés elfogadta az új büntető törvénykönyvet.

A kormány döntött: az iskolákban szeptembertől bevezetik a mindennapos testnevelést.

Kimondták az erdélyi és a magyarországi unitárius egyház egyesülését.

július

Hatályba lépett az új munka törvénykönyve.

Tízpontos munkahelyvédelmi akciótervet hirdetett Orbán Viktor a parlamentben.

Az Országgyűlés felülírta azt az 1997-ben hozott törvényt, amely lehetővé tette volna, hogy az időskori juttatásokat 2013-tól személyi jövedelemadóval sújtsák.

A parlament tucatnyi állami tulajdonú ingatlan, javarészt templomok egyházaknak történő ingyenes átadásáról döntött.

Megkezdődtek az egyeztetések a magyar kormány és a Nemzetközi Valutaalap között.

Újra pályázhattak támogatásért a háziorvosok a Praxis-váltás programban.

augusztus

Kiemelt projektnek minősítette a budai Vár és környéke közlekedésfejlesztését és csaknem duplájára emelte annak támogatását a kormány.

A Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság ülésén harmincnégy új kiemelt turisztikai beruházás támogatása mellett döntöttek a Regionális operatív programok keretében.

Jóváhagyta a kormány a Várkert Bazár rehabilitációjának támogatását.

Több mint 1,8 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert a keszthelyi Festetics-kastély korszerűsítésére a Helikon Kastélymúzeum Nonprofit Kft.

szeptember

Összesen több mint négyszáz pályázatot fogadtak be a Tanyafejlesztési program keretében.

Azonnali hatállyal átcsoportosított a kabinet 366,5 millió forintot a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ megalapítására és 2012-es működésére.

A gazdasági konzultáció során 698 780 kérdőív érkezett vissza.

Több mint egymilliárd forintot átcsoportosításáról döntöttek az államosított kórházak dolgozóinak 2012. évi bérkompenzációjára.

Kitüntették a XXX. nyári olimpiai és a XIV. paralimpiai játékokon érmet szerző magyar versenyzőket az Országház kupolatermében.

Az év első hét hónapjában 4,5 millió vendég fordult meg Magyarországon, 2,2 százalékkal több, mint az előző évi hasonló időszakban.

Ismét megválasztották a Kereszténydemokrata Internacionálé alelnökének Orbán Viktort.

Felavatták Matl Péter kárpátaljai szobrászművész alkotását, a Nemzeti összetartozás emlékművét Ópusztaszeren.

október

A parlament megtiltotta játéktermek és elektronikus kaszinók üzemeltetését.

Közös nyilatkozatot írt alá Orbán Viktor magyar és Robert Fico szlovák miniszterelnök a Komárom és Révkomárom közötti új Duna-híd megépítéséről, valamint a két ország közlekedési kapcsolatainak fejlesztéséről.

Útjára indult a Magyar Demokrata hetilap műhelyében készülő és százkötetesre tervezett Nemzeti Könyvtár elnevezésű sorozat, amelynek első köteteit Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott mutatta be a sajtó képvise­lőinek.

Ezernégyszáz önkéntes műveleti tartalékos tett esküt október 4-én az ország három pontján.

Összesen 38 milliárd forintra rúg a vörösiszap-katasztrófát követő helyreállításnak az állam által kifizetett költsége.

Átadták a Szabolcs utcai hajléktalangondozó központot a fővárosban.

Orbán Viktor felkérte Szász Jenőt, a Magyar Polgári Párt elnökét a Nemzetstratégiai Intézet megalapítására és vezetésére.

Angela Merkel német kancellár fogadta Berlinben Orbán Viktort.

Visszamenőleges hatállyal 1,6 százalékkal emelték a nyugdíj, illetve egyes szociális ellátások összegét.

Felavatták gróf Bercsényi Miklós mellszobrát az ungvári várban.

Háláját fejezte ki Orbán Viktornak írt levelében Jona Mecger, Izrael főrabbija azért a nagyszerű kapcsolatért, amelyet a kormányfő a magyarországi zsidósággal ápol.

Az Országgyűlés elfogadta a 2011-es zárszámadást.

Tamás Aladárné Szűcs Ilona, a felvidéki Balogvölgy tanítónője kapta a Magyar Becsület Rend első kitüntetését.

A parlament az Alaptörvény módosításával előzetes regisztrációhoz kötötte a választójog gyakorlását.

november

Már százmilliárd forint került vissza a költségvetésbe korrupciós ügyek felderítésével.

Kétmilliárd forinttal megemelte a kormány a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem felújítására szánt összeget.

Összesen 205 pályázó nyert 1,017 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatást a második alkalommal meghirdetett Tanyafejlesztési program keretében.

Orbán Viktor Robert Fico szlovák kormányfővel nyitotta meg Budapesten a magyar–szlovák gazdasági fórumot.

A fészekrakó hitelek állománya 73,5 milliárd forint volt a második negyedévben, a szerződések száma meghaladta a 24 ezret.

Uniós főtárgyalónak jelölte ki Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert a kormány.

december

Bölcsődeépítési, -bővítési és -felújítási pályázatot hirdetett a szociális tárca.

Már több mint 340 ezren kérelmezték a magyar állampolgárságot.

Megnyílt az első magyar kereskedőház Bakuban.

Győr nyerte el a 2017-es nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál rendezési jogát.

Az Új Széchenyi-terv keretében már több mint 300 milliárd forint támogatás jutott az egészségügyi intézményeknek.

Esküt tettek az Alaptörvényre a járási hivatalok vezetői.

Az Országgyűlés elfogadta a földgázellátásról és a nemzeti vagyonról szóló törvények módosítását, amely szerint biztonsági földgáztároló kizárólag a magyar állam tulajdonában lehet.

Megerősítette Magyarország szuverén adósosztályzatait a Fitch Ratings, a besorolások kilátását pedig negatívról stabilra javította.

Ünnepélyesen felavatták a Szegedi Keresztény Roma Szakkollégiumot.

A Békemenet kapta 2012-ben a Polgári Magyarországért Díjat.

A kecskeméti Mercedes-Benz-gyár felvette a háromezredik dolgozóját is.

Január 1-jétől tíz százalékkal csökken a lakossági gáz és a villamos energia ára – ismertette a kormány döntését Lázár János államtitkár.

Vidnyánszky Attila lett a Nemzeti Színház új vezetője.