Hirdetés

január

A baromfihús és az étkezési tojás általános forgalmi adója öt százalékra csökkent.

Tovább csökkent a bank­adó, és az ágazati adó felső kulcsa is mérséklődött.

A rendszerváltás óta nem dolgoztak annyian Magyarországon, mint ekkor.

2012-höz képest a kórházi várólistán szereplő betegek száma közel kétharmadával esett vissza.

Korábban írtuk

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a magyar kormány és a Bank of China.

Az egyházi oktatási intézmények felújítására 14,3 milliárd forintos forrás nyílt meg.

Az államháztartás központi alrendszere 123,4 milliárd forint többlettel zárt.

február

Szuperkórház létrehozását, illetve a városi és a megyei intézmény összevonását jelentették be Miskolcon.

A kormány úgy rendelkezett, hogy 60 százalékkal emelik mindazok nyugdíját, akik megjárták a Gulag poklát.

A szír ortodox és a szír katolikus egyház egy-egymillió eurós támogatásáról döntött a kormány.

Minden országgyűlési frakció egyetértett a nagypéntek munkaszüneti nappá tételével.

A Japan Credit Rating Agency felminősítette a magyar államadósság besorolását.

Megnyitották Magyarország új-zélandi nagykövetségét Wellingtonban.

Magyarország húszezer adag vakcinát ajánlott fel kanyaró ellen Kárpátaljának.

Átadták a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség ungvári járási közösségi házát Csapon.

március

Bejelentették az első középfokú nyelvvizsga ingyenessé tételét.

A csok-igénylések összértéke meghaladta a százmilliárd forintos lélektani határt.

A kormány 2,4 milliárd forintos támogatásról döntött az Orosz Ortodox Egyház magyarországi templomainak építéséhez, illetve felújításához.

Egymilliárd forint keret­összegű pályázatot hirdetett a roma kultúra sokszínűségének bemutatására az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Újabb öt évre köztársasági elnökké választotta Áder Jánost az Országgyűlés.

A 2016-os adóévről már a Nemzeti Adó- és Vámhivatal készítette el a magánszemélyek helyett az szja-bevallást.

A Liget Budapest projekt a cannes-i nemzetközi ingatlan-szakkiállításon a legátfogóbb nagyprojektek között – egyedüliként Európából – a világ négy legjobb terve közé került.

Orbán Viktor az ukrajnai magyarok kettős állampolgárságáról tárgyalt Petro Porosenko ukrán államfővel.

Orbán Viktor megbeszélést folytatott Silvio Berlusconi volt olasz miniszterelnökkel.

április

Az osztrák–magyar tárgyalások nagy eredményeként Ausztria elállt attól a tervétől, hogy csökkenti az ott dolgozó külföldiek családi támogatását.

A budapesti Tüske Uszodakomplexumban megrendezték az iskolai úszó-világbajnokságot.

A Magyar Suzuki Zrt. esztergomi üzemében legyártották a hárommilliomodik autót.

Varsóban felavatták az 1956-os magyar forradalmat és a lengyelek szolidaritását jelképező emlékművet.

Muzsikáló Budapest címmel hirdetett pályázatot a Miniszterelnöki Kabinetiroda.

Több mint 39 milliárd forintra nőtt a megváltozott munkaképességűek rehabilitációs foglalkoztatására szánt összeg.

Elkészült a kétsoros kerítésrendszer második kerítése a magyar–szerb határ teljes hosszán.

A kormány 1,2 milliárd forintot csoportosított át az üldözött keresztények segítésére.

május

Az Otthonteremtési program elindulása óta már 42 ezer család nyújtott be támogatási kérelmet, az igénylések összértéke pedig meghaladta a 108 milliárd forintot.

Magyarország vált Kína első számú gazdasági partnerévé a közép-európai térségben.

Kegyeleti emlékparkot adtak át Gyöngyösön, a zsidó temetőben.

Felszentelték a restaurált Szentháromság-szobrot Vácrátóton.

Budapesten rendezték meg a Családok Világkongresszusát.

Emelkedett a családi adókedvezmény mértéke. A jelzáloghitelt törlesztő családok a harmadik és további gyermekek esetén egy-egy millió forintot leírhattak a tartozásukból. A diákhitel-tartozást fizető fiatal nőknek két gyermek esetén a tartozás 50 százalékát, három vagy több gyermek esetén a teljes adósságot elengedték, a diplomásgyed időtartamát pedig kitolták egy évvel.

június

Elfogadta a parlament a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvényt.

Az Országgyűlés megszavazta a kormány 2018. évi adócsomagját, amelynek értelmében az internet, a hal és a sertésbelsőség áfakulcsa öt százalékra csökkent.

Budapesten tárgyalt Orbán Viktor és Alexander Van der Bellen osztrák köztársasági elnök.

A Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának fejlesztését és a Hagyományos Kínai Gyógyászati, Oktató- és Kutatóközpont felállításának tervezését határozta el a kormány.

Az Országgyűlés elfogadta Magyarország 2018-as költségvetését.

A gyimesi csángó magyarok egyházi és oktatási intézményei 650 millió forintos támogatásáról döntött a kormány.

Aláírták a magyarországi 5G Koalíció alapító nyilatkozatát.

Fotó: MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

július

Ingyenessé váltak a közműcsatlakozások a családoknak, valamint a kis- és középvállalkozásoknak.

Orbán Viktor tárgyalt Abdel-Fattáh asz-Szíszi egyiptomi elnökkel.

Orbán Viktor fogadta Abdalláh ibn Mohamed ibn Ibrahim as-Sejket, a szaúdi Súra Tanács elnökét.

Letették a Reformátorok tere alapkövét Budapest XVI. kerületében.

Már 6363 diploma megszerzését segítették a diplomamentő program nyelvi képzései.

Sikerült visszaszereznie Magyarországnak a Seuso-kincsek második hét darabját.

Harminc év után először érkezett hazánkba hivatalos látogatásra izraeli miniszterelnök Benjamin Netanjahu személyében.

Az üldözött nigériai keresztények megsegítésének lehetőségeiről tárgyalt Orbán Viktor Oliver Dashe Doeme maiduguri püspökkel.

460 millió forintot különített el a kormány több libanoni keresztény templom felújítási költségeinek támogatására.

A kihelyezett konzuli fogadónapokkal visszatért a magyar közigazgatás a határon túli magyarlakta településekre.

Megkezdődött Győrben a 14. nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál.

Magyarország adott otthont a 17. FINA vizes világbajnokságnak, a hazánkban rendezett addigi legnagyobb sporteseménynek. A minden várakozást felülmúlóan sikeres rendezésért a FINA legrangosabb kitüntetését kapta meg Orbán Viktor a szövetség elnökétől, Julio César Maglionétól.

augusztus

Elkezdődött az első kárpátaljai Magyar Ház építése Rahón.

Már csaknem háromszorosára nőtt a termelői piacok száma 2010 óta.

Nagykanizsán rendezték meg a hajómodellezők világbajnokságát.

Döntött a kormány: a ciszterci gimnázium bővítését 2,6 milliárd, a rend templomának felújítását 170 millió forinttal támogatja Székesfehérváron.

Beregszászban ezer vállalkozó írt alá támogatási szerződést a magyar kormány által nyújtott gazdaságfejlesztési program keretében.

Repülőgépgyár építését jelentette be Pécsen a magyar tulajdonú Magnus Aircraft Zrt.

A Standard & Poor’s stabilról pozitívra javította a befektetésre ajánlott magyar államadós-besorolásra adott kilátását.

310 millió forint támogatásról döntött a kormány a ciszterci rend a budai Szent Imre-templom felújítására.

szeptember

Közel háromezerrel nőtt a magánvállalkozások száma Kárpátalján a magyarországi gazdaságfejlesztési támogatásoknak köszönhetően.

Nagyszalontán elkészült az Arany János Gimnázium új épületegyüttese.

A világ legnagyobb huszárszobrát avatták fel Pákozdon.

október

Orbán Viktor adta át az erdélyi Szászfenes református templomát.

Újra megnyitották Limában a 2006-ban bezárt magyar nagykövetséget.

Ismét megnyílt a magyar nagykövetség Bogotában.

Magyarországi támogatásból felújított hat magyar óvodát adtak át Kárpátalján.

Már egymillióan kérvényezték a magyar állampolgárságot.

november

A Fitch Ratings pozitívra javította a magyar államadósság befektetési ajánlású, „BBB mínusz” szintű osztályzatának kilátását.

Átlépte a magyar filmek éves nézettsége az egymillió főt.

Elindult a Kárpát-medencei óvodafejlesztés második üteme.

A kormány minden nyugdíjasnak, illetve nyugdíjszerű ellátásban részesülő polgárnak tízezer forint értékű Erzsébet-utalványt adott.

Az erdélyi Küküllőváron felavatták a felújított református templomot.

Megnyitották a Makovecz Imréről elnevezett budapesti központot és archívumot.

Megkezdődtek az M70-es autóút kiszélesítésének munkálatai.

Magyar kormánytámogatással felújított óvodát avattak Ungváron.

Megkezdődött a Budapest–Belgrád-vasútvonal szerb szakaszának felújítása.

Orbán Viktor Budapesten Li Ko-csiang kínai kormányfővel tárgyalt.

Magyarország csatlakozott a SINO-CEE Fund tőkebefektetési alaphoz.

Bejelentették: Magyarország több mint négyszázmillió forinttal támogatja négy iskola és egy kórház újjáépítését a nigériai maiduguri katolikus egyházmegyében.

Megvan az egymilliomodik új magyar állampolgár – jelentette be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.

Roma Szakkollégiumi Tanács létrehozásáról döntött a kormány.

december

Újranyitották a ghánai Accrában a csaknem harminc évvel korábban bezárt magyarországi nagykövetséget.

Több mint félmilliárd forintos támogatást ítélt meg a kormány a szentgotthárdi Nagyboldog­asszony-templom belső felújítására.

2 332 755 kérdőív érkezett vissza a kormány által meghirdetett nemzeti konzultációra.

Felavatták az olaszországi Tolentinóban a Szent Szív- és Szent Benedek-templomot, amelynek helyreállítását Magyarország finanszírozta.

Több mint háromszáz pályázó összesen hatmilliárd forint támogatást nyert el menzafejlesztésre.

Átadták az M35-ös autópálya új szakaszát és a Debrecent délről elkerülő 481-es utat.

Hat év alatt már csaknem 750 ezerrel nőtt az új munkahelyek száma.

Új, budapesti campusszal bővült a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola.

Átadták a Károli Gáspár Református Egyetem új épületét Budapesten.

Hódmezővásárhely és a magyar kormány támogatásával épült óvoda kezdte meg működését a kárpátaljai Mezőváriban.

Elkészült az M1-es autópálya és a 83-as út csomópontja Győrben.