A Fidesz a járvány leple alatt is lop!

Legyen világos, hogy a Fidesznek nem a járvány elleni küzdelemre kellett a korlátlan felhatalmazás, hanem arra, hogy még az eddigieknél is pofátlanabbul tömjék rokonaik, barátaik és üzletfeleik zsebét – kövesd élőben és oszd meg Arató Gergely parlamenti felszólalását!🇭🇺🇪🇺

Gepostet von Demokratikus Koalíció am Dienstag, 19. Mai 2020
Hirdetés

Mint mondta, Magyarországon egymillió lakosra 46 halálos áldozat jut, míg ez a szám a cseheknél 28, Lengyelországban 24, Szlovákiában pedig 5. Hangsúlyozta: ez nem az egészségügyi dolgozók hibája, hanem azoké, akik hagyták „lerohadni” az egészségügyet az elmúlt 10 évben, későn adtak a kórházaknak, és nem teszteltek eleget.

Bírálta a kormányt azért is, mert szerinte sok százezer munkanélkülinek nem ad érdemi segítséget, ugyanakkor ami neki fontos, arra bőségesen jut pénz. Így többletforrást kap például a Puskás Akadémia, a Nemzeti Atlétikai Központ, a propaganda, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus, az egyházi örökség védelme, valamint jut az „üzletfeleknek, rokonoknak, barátoknak” is – mondta.

Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára a halálozási adatokról szólva jelezte: az egymillió lakosra vetített 46 magyar halálos áldozattal szemben Szlovéniában 49, Romániában 56, Ausztriában pedig 71 a mutató.

Korábban írtuk

Úgy értékelt: a 2010 előtti időszakot a pénzszórás jellemezte, majd a válságot megszorításokkal kezelték. Önöknek most az fáj, hogy a jelenlegi kormány nem így kezeli a válságot. Akkor a költségvetés csődbe került, ma egyensúlyban van, akkor elvették a közalkalmazottak egyhavi bérét, most minden tanár és óvónő megkapta a bérét, akkor elvettek a nyugdíjasoktól egyhavi juttatást, most viszont a kormány a 13. havi nyugdíjat visszaépíti – sorolta.