Fotó: parlament.hu (képernyőfotó)
Hirdetés

Arató Gergely (DK) azt mondta: a pedagógusoknak tett „ígéretekkel már tele a padlás”, a kormány pedig érdemben most sem tárgyal sem a szakszervezetekkel, sem a diákokkal, hanem sajtótájékoztatókon kommunikál azokkal, akiknek véleménye van a kérdésről.

A pedagógusok bérét azonnal emelni kell, mert már nem a megfelelő színvonal a kérdés, hanem az, hogy tud-e tovább működni az oktatás – mondta a képviselő. Arról is beszélt, hogy vasárnap az Egységes Diákfront szervezet oktatási kerekasztalt hirdetett, amelyen az árnyékkormány készen áll részt venni, de azt kérdezte: a kormány is ott lesz?

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára válaszában jelezte: egyetért a béremelési igénnyel, és januártól lesz is pedagógus-béremelés. A kormány arra szeretné fordítani az uniós forrásokat, hogy bő két hónap múlva a pedagógusok bére ne csak tíz százalékkal emelkedjen – hangsúlyozta.

Azonban rámutatott: Arató Gergely több más baloldali képviselővel együtt azok közé tartozik, akik a parlamentben megszavazták, hogy a magyar pedagógusoknak éves szinten nyolc százalékkal csökkenjen a fizetése. Most arról beszél, hogy le kell ülni a tüntetőkkel, államtitkárként azonban azt mondta: a tüntetés nem jó válasz a problémákra – tette hozzá.

Korábban írtuk

Arra is kitért, hogy Dobrev Klára az év eleji pedagógus-béremelést még úgy kommentálta: a pedagógusoknak nincs szükségük választás előtti „kormányzati bizsura”.

A képviselő nem fogadta el az interpellációra adott választ.