Arató Gergely (DK) szerint hibát hibára halmoz a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) vezetése. Példaként említette, hogy az összes, azonos szakra felvételiző e-mailcíme szerepelt egy kiküldött levélen. Ezt és más tévedéseket olyan súlyos hibáknak minősített, amik az állami felsőoktatásban az elmúlt harminc év alatt biztosan nem fordultak elő.

Hirdetés

Azt kérdezte, a többi kiszervezett egyetemnél is összeomlás, káosz és zűrzavar várható-e.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára szerint a változások az egyetemek jövőjét és versenyképességét segítik. Az SZFE költségvetését hárommilliárd forinttal emelték, és készülnek a harmincmilliárd forintos új kampusz tervei is – ismertette.

Hozzátette: a változásoknak a diákok is bizalmat szavaztak, SZFE-re idén többen jelentkeztek,mint tavaly, 1827-en.

Korábban írtuk

Az SZFE már felrúgta az adatvédelmi törvényt. Erre készül a többi, Fidesz által kilopott egyetem is?

Törvényellenesen működik a fideszes Színművészeti egyetem! Úgy látszik, hogy csak a közvagyon ellopása volt a fontos.Kövesd élőben, és oszd meg Arató Gergely parlamenti felszólalását!🇭🇺🇪🇺

Posted by Demokratikus Koalíció on Monday, May 3, 2021