Fotó: MTI/Kovács Attila (szerk.)
Hirdetés

Arató Gergely frakcióvezető-helyettes szombati budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: az egészségügyért is felelős miniszter bebizonyította, hogy alkalmatlan a feladatai ellátására. Nem lehet olyan ember az operatív törzs tagja, akinek minden nyilatkozata „csak a pánikot és a bizonytalanságot növeli” – tette hozzá.

Az ellenzéki politikus hangsúlyozta, a miniszter az elmúlt napokban többek között olyan kérdésekre nem tudott választ adni, mint, hogy miért nem végzik el a szükséges teszteket, vagy hogy miért nem vizsgálták meg az egyik fertőzött diák csoporttársait. A miniszter arra sem tudott felelni, hogy a két fertőzött iráni diák mikor érkezett vissza Magyarországra, mikor jelentkeztek vizsgálatra, sőt egy napig azt sem tudta, hogy melyik egyetemre jár az egyik hallgató – emelte ki az országgyűlési képviselő.

Amennyiben a minisztert nem távolítják el az operatív törzsből, az a kormány alkalmatlanságát vagy felelőtlenségét bizonyítja – vélekedett a frakcióvezető-helyettes.

Más témában kérdezték arról, hogy elképzelhetőnek tartja-e a nyugdíjkorhatár 70 évre emelését. Arató Gergely leszögezte: a lépés nem vihető véghez, és a DK nem is támogatja. A nyugdíjrendszer hosszú távú kiszámíthatósága valóban okoz gondokat, de egy általános nyugdíjkorhatár-emelés nem megoldás semmire és nem is kivitelezhető – érvelt.

A további kérdésekre Barkóczi Balázs DK-szóvivő válaszolt. Kérdezték arról, hogy Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke az utóbbi időszakban egyeztetett-e Déri Tiborral, Újpest momentumos polgármesterével, amire azt felelte, hogy erről nem tud.

Déri Tibort a DK felelősségteljes politikusnak tartja, de nem aktuális az a kérdés, hogy melyik ellenzéki politikust látnák szívesen a DK soraiban – mondta egy újabb felvetésre válaszolva. A DK számára az az elsődleges, hogy egyben tartsák az ellenzéki együttműködést és 2022-ben leváltsák a jelenlegi kormányt – közölte.