Hirdetés

Kanász-Nagy Máté (LMP) a várólisták csökkentése érdekében fogalmazott meg javaslatokat, hogy mérséklődjön azok száma, akik megelőzhető betegségben halnak meg. Hozzátette: diagnosztikai vizsgálatokra heteket, hónapokat, bizonyos műtétekre éveket kell várni. Szerinte ennek egyik oka, hogy az állami egészségügyből az elmúlt években száz- és ezermilliárdokat vontak ki, és ezeket a forrásokat pótolni kell.

Problémaként beszélt arról, hogy a magánegészségügyben – ahol nincs kapacitásprobléma – drágák a beavatkozások, ezért szerinte az árakat meg kell fékezni, ármaximumot kell bevezetni bizonyos magánegészségügyi szolgáltatásokra. Ezek között említette a szűrő-, a diagnosztikai vizsgálatokat, valamint a szülészet-nőgyógyászat területeit.

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára közölte, amikor a kormány átvette a kormányzást, az egészségügy költségvetése 1198 milliárd forint volt, most pedig 2800 milliárd. Szerinte a 2010 előtti időszakra igaz, hogy voltak forráskivonások az egészségügyből, akkor hatszázmilliárd forintot vontak ki a területről.

Szólt az elmúlt évek béremeléséről, a hálapénz megszüntetéséről. Hozzátette: az életmóddal megelőzhető betegségek esetében Magyarországnak előrelépést kell tennie, ezért vezettek be új szűrővizsgálatokat.

Korábban írtuk

Elmondta azt is, hogy ez a kormány vezette be az országos, áttekinthető várólistákat; az elmúlt években 63 milliárd forintot fordított a kabinet a várólisták csökkentésére. Kitért arra is, hogy a járóbetegellátásban tavasszal hozhatnak olyan döntéseket, amelyek csökkentik a várakozási időt.