Ártatlanul sározták be a Fidesz frakcióvezetőjét
Bereznai Csaba ellen 2007-ben indult vizsgálat, mert egy névtelen feljelentő sokszázmillió forintos csalással vádolta meg. Már a nyomozati szakaszban kiderült, hogy semmiféle alapja nem volt a rágalmaknak, ám a szocialisták országos lejárató kampányba kezdtek a Fidesz tatabányai frakcióvezetője ellen. A helyi MSZP közleményében, Nyakó István szóvivő nyilatkozatában, majd a Népszava és a Stop.hu internetes portál írásaiban képtelen vádakkal illette Bereznai Csabát.
Az ügyészség először sikkasztás vádjával állíttatta bíróság elé a Majki Népfőiskola egykori elnökét, majd a tárgyalássorozat vége felé visszavonta ezt, s hűtlen kezelésre módosította indítványát. Ám ennek sem volt semmilyen alapja, hiszen bűncselekmény hiányában felmentették a Fidesz politikusát.
Dr. Detrői Ferenc bíró az ítélethirdetés során elmondta, hogy a hűtlen kezelés tényállási elemei is hiányoztak. A beidézett tanúk vallomásai és a Majki Népfőiskolai Társaság közgyűlésének, elnökségi és ellenőrző bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei alapján bebizonyosodott, hogy az egykori elnököt a szervezet hatalmazta fel, hogy befektesse az egyesület megtakarított pénzét. Arra is fény derült, hogy a népfőiskolát semmiféle vagyoni hátrány nem érte, a lekötött 7,5 millió forint soha nem került ki a szervezet tulajdonából, a kötvények a Társaság birtokát képezték mindvégig.
A Fidesz tatabányai szervezet bocsánatkérésre szólítja fel a Szocialista Pártot, s annak szóvivőjét, Nyakó Istvánt, valamint a rágalmazó cikkeket megjelentető sajtóorgánumokat! Arra kérik a szocialistákat, hogy hagyjanak fel politikai riválisaik alaptalan besározásával, inkább söprögessenek saját házuk táján. Úgy tűnik, van ott bőven tennivaló, hiszen épp a napokban zárolta a bíróság első fokon a sikkasztással és hűtlen kezeléssel gyanúsított Orbán Istvánnak, az MSZP korábbi megyei alelnökének vagyonát, a tatai edzőtáborban felmerült visszaélésekkel kapcsolatosan.