Árulás jobbról
Nagy Gábor Tamást sértett emberek támadják
Az I. kerületi önkormányzat képviselő-testületének múlt heti rendkívüli ülésén MDF-es indítványra, szocialista és szabad demokrata szavazatokkal – a jegyző törvényességi észrevételeinek figyelmen kívül hagyásával – fegyelmi eljárást kezdeményeztek Nagy Gábor Tamás polgármester ellen, és a vizsgálat befejeztéig felfüggesztették pozíciójából. A jobboldal megosztását célzó újabb politikai belharc, amelyre előző számunkban is utaltunk, ezúttal a Várkert Bazár ürügyén robbant ki.
Budavár polgármesterét politikai ellenfelei azzal vádolják, hogy az ő döntésének köszönhetően alakul át bevásárlóközponttá a Várkert Bazár. Nagy Gábor Tamás cáfolja a vádakat, hiszen a nyilvánosság előtt évek óta ő harcol a túlzott üzleti célú beépítés ellen. Hogy az ügy érthető legyen, érdemes időrendben végigvenni, mi történt az Ybl Miklós tervei alapján készült, s 1883-ban átadott Várkert Bazár kapcsán az előző években. A 25 éve bezárt hajdani Ifipark felújítására az elmúlt évtizedekben számos terv született. Az első konkrét lépést az Orbán-kormány tette, amikor 1999-ben kormányhatározat született arról, hogy az állami tulajdonban lévő, fokozottan védett műemlék felújításához, illetve hasznosításához üzleti tőkét kell bevonni. Hosszas előkészületek után, 2001-ben írtak ki pályázatot, ám a négy jelentkező egyike sem tudott minden szempontból megfelelő ajánlattal előállni. A további tárgyalások eredményeként egy kanadai érdekeltségű cég, a Foundation Kft. ajánlata tűnt a legígéretesebbnek, ezzel a társasággal 2002-ben úgynevezett hasznosítási előszerződést kötöttek. Ebben azt rögzítették, hogy a Foundation Kft. elkészítteti az építési engedélyezési terveket, hatástanulmányokat és ezeket jóváhagyatja az illetékes hatóságokkal. A szerződés úgy szólt, hogy amennyiben minden szerződéses feltételt teljesítenek, akkor a magyar állam hosszú távú hasznosítási szerződést köt a beruházóval. A beruházó 2003-ban elő is állt a tervekkel, amelyekben egy óriási méretű, üzleti célú, felszín alatti építmény szerepelt. Kérték a Budavári Önkormányzatot, hogy a megvalósítás érdekében két és félszeresére bővítse a szigorú beépítési korlátokat. Ekkor a képviselő-testület elutasította a többletigényeket, és újabb tervek kidolgozását, valamint nyilvános szakmai-társadalmi vitát sürgetett. A Foundation nem ez az utat választotta: 2004-ben építési engedélyt kért és kapott a Műemlékvédelmi Hivataltól az úgynevezett első ütemre, amelyben a műemlékek helyreállítása mellett a parkolószintek megépítése szerepelt. Ezután arra hivatkozva, hogy rendelkezik érvényes engedéllyel, 2005 tavaszán kezdeményezte a végleges hasznosítási szerződés aláírását. Ekkor fordult Nagy Gábor Tamás a budavári képviselő-testülethez, majd a nyilvánossághoz, hogy megpróbálja megakadályozni a visszafordíthatatlan üzleti beruházást. Eleddig sikerrel, ugyanis az illetékesek mind a mai napig nem kötötték meg a végleges szerződést. Vizsgálat, Fidesz nélkül Mindezek után meglehetősen furcsa volt az MDF kezdeményezése a múlt heti testületi ülésen, amikor azt javasolták, induljon fegyelmi eljárás Nagy Gábor Tamással szemben a Várkert Bazár ügye kapcsán. A polgármester az ülés elején – a fideszesek távolmaradását indokolva – elhatárolódott a személyeskedő pártpolitizálástól, majd tiltakozásul maga is elhagyta a termet. A csonka képviselő-testület ezután – a Fidesz nélkül – az előre elhatározott koncepció alapján döntött a fegyelmi eljárás megindításáról. A polgármestert felfüggesztette hivatalából és feladatainak ellátásával a vele szembeforduló, volt fideszes Görög Tibor alpolgármestert bízta meg, sőt már megelőlegezett fegyelmi büntetésként el is vonta a költségtérítést és a polgármesternek járó egyes juttatásokat is. Ami azonban még meglepőbb, hogy bár a testület az évek folyamán többször is tárgyalt az ingatlannal kapcsolatos ügyekről, az eljárást kezdeményező Vaskor László MDF-es alpolgármester javaslatára még egy közleményt is megszavaztak, amelyben ez áll: „A képviselő-testület a mai napon megdöbbenéssel értesült arról, hogy a polgármester a Várgondnokság Kht. taggyűlésén tagi képviselői minőségében a képviselő-testület tájékoztatása és felhatalmazása nélkül megszavazta a Várbazár pályázaton kívüli hasznosítását, és felhatalmazást adott a hasznosítási előszerződés aláírására.” Megkerestük Vaskor Lászlót, kíváncsiak voltunk arra, miért csak most, négy évvel az előszerződés megkötése után kezdeményezték Nagy Gábor Tamás felelősségre vonását. – Azért, mert most kerültünk olyan helyzetbe, hogy dönthettünk – mondta a Demokratának Vaskor László. – Nyilván másnak is feltűnhet, hogy itt egy törvénytelen pályázat alapján készülnek törvénytelenül bevásárló központot építeni – tette hozzá. A polgármester felelősségét egyébként a képviselő-testület baloldali és MDF-es képviselőinek döntése szerint egy háromtagú bizottság hivatott vizsgálni. Ennek elnöke az SZDSZ-es frakcióvezető, egyik tagja MSZP-s, a másik pedig MDF-es képviselő. Felvetettük, hogy nincs fideszes tag a bizottságban, ám erre Vaskor László azt mondta: azért nincs, mert „nehezen képzelhető el, hogy a Fidesz képviselői elfogulatlanok tudnának lenni”. Kérdésünkre, hogy a Nagy Gábor Tamásnak az októberi választáson ellenfelet állító MDF, SZDSZ és MSZP vajon elfogulatlan tud-e maradni, így válaszolt: – Nem értem, miért feltételezik, hogy elfogultak lennénk? Egyébként pedig az elfogultság nem azt jelenti, hogy ki melyik párthoz tartozik. Hanem azt, hogy mely pártok lehetnek érintettek az ügyben. A fegyelmi eljárás megindítását megszavazta a másik alpolgármester, Görög Tibor is. Ő néhány héttel ezelőtt lépett ki a Fideszből, nem sokkal azután, hogy kiderült, pártja nem kívánja indítani a választáson. Görög Tibor szavai szerint kilépése nincs összefüggésben azzal, hogy a Fidesz nem akarta újból jelölni, míg a fegyelmi eljárás támogatása nincs összefüggésben a kilépésével. – Azért támogattam Vaskor László javaslatát, hogy kiderüljön az igazság. Sajnos csak csepegtetve kaptunk információkat a Várkert Bazárról, így most itt a lehetőség, hogy mindenre fény derüljön – mondta lapunknak Görög Tibor. Amikor megkérdeztük, hogy alpolgármesterként mikor értesült arról a 2002-ben aláírt előszerződésről, amellyel kapcsolatban most vizsgálat kezdődik, válasz helyett letette a telefont… Törvénytelen felfüggesztés Nagy Gábor Tamás több szempontból is alaptalannak és törvénytelennek tartja az eljárást. – Azzal vádolnak, hogy a Várbazár ügyben pálforduláson mentem keresztül. Ez nem igaz. Amióta megismertem az üzleti elképzeléseket és az építészeti terveket, mindig azt képviseltem – és ezt a nyilvánosság előtt is számtalanszor elmondtam -, hogy a Várkertben nincs helye plázának, nagy forgalmú üzleti vagy rendezvényközpontnak. Ez egy történelmi hely, a világörökség része, hajdan Sissy királynő pihenőparkja, nem lehet üzleti profitszerzés áldozata. A népszerűséget hajhászó és bűnbakot kereső MDF-nek nem tőlem kell megvédenie a Várbazárt – mondta lapunknak Nagy Gábor Tamás. – Van egy lényeges különbség a négy évvel ezelőtti állapothoz képest. Amikor 2002 őszén az ügyvezető, a kincstár és az illetékes miniszter aláírták az üzleti hasznosításról szóló előszerződést, még azt sem lehetett tudni, hogy pontosan mikor csatlakozunk az Európai Unióhoz. Mára azonban kiderült, hogy egy ilyen műemlék helyreállítására a kormány döntésével a beruházási összeg 80 százalékát vissza nem térítendő támogatásként lehívhatjuk. Ezért szorgalmazom azt, hogy az EU-s pénzek bevonásával az államnak kell rendbe tennie a Várkert Bazárt, s közparkot, kávézókat, cukrászdákat, galériákat kell ott létrehozni A felfüggesztés és a fegyelmi döntés kapcsán úgy véli, hogy a vele szembeforduló helyettesek a balliberális ellenzékkel összefogva törvénytelenül jártak el. Éppen ezért a Fővárosi Bírósághoz fordult, hogy az nyolc napon belül, nem peres eljárásban helyezze őt vissza hivatalába. – Az önkormányzati törvény és a polgármesterek jogállásáról szóló törvény között van némi ellentmondás, ám akármelyiket is nézzük, a felfüggesztés semmiképpen sem állja meg a helyét. Az önkormányzati törvény alapján csak bíróság függesztheti fel a polgármestert, ha a bebizonyosodik, hogy törvénysértést követett el. A polgármesteri jogállásról szóló törvény pedig azt mondja ki, hogy a „foglalkoztatottsági jogviszonynyal összefüggő felelősség vétkes megszegése” esetén kerülhet sor fegyelmi büntetésre. A felelősségre vonás objektív határideje három év. Nos, egyrészről a Várgondnokság Kht.-ban történő tagi képviselőség nem függ össze a polgármesteri jogviszonyommal, másrészt a hároméves határidőt is régen túlléptük már – magyarázta Nagy Gábor Tamás. A polgármester mindezek alapján úgy véli, hogy amennyiben nem törvényes az eljárás megindítása, nem hozható felfüggesztési határozat sem. – Ez a politikai hecckampány valójában a joggal való visszaélés. Továbbá engem nem csupán felfüggesztettek hivatalomból, hanem a juttatások megvonásával már a szankciót is kimondták. Mintha már meg is hozták volna a döntést: bűnös vagyok. Ez pedig még abszurdabbá teszi az eseményeket – jegyezte meg Nagy Gábor Tamás. – Jogilag mindez tisztázható, de mikor? Ha minden határidőt betartanak, már csak a választások után zárulnának le a munkajogi eljárások. Ez is azt mutatja, hogy nem az igazságot keresik, hanem már most egy személyeskedő, negatív politikai kampányba kezdek. Ez pedig visszaüthet azokra, akik alaptalanul vádaskodnak. A végén minden kiderül A budavári képviselő-testületben a tavaszi választások környékén érdekes változások történtek. Az MDF országgyűlési képviselőjelöltje, Vaskor László a két forduló között nem csupán nem lépett vissza, de még a liberális Kóka János mellett is kampányolt. Miután Nagy Gábor Tamás magabiztosan őrizte meg mandátumát, párton belüli riválisai is megpróbálták megakadályozni polgármesteri újrajelölését – hiába. A Fidesz és a KDNP ősszel ismét a sikeres és népszerű politikust indítja. – Nem baj, hogy mindez most történt. Most már legalább mindenkiről tudjuk, kinek a szekerét tolja. Látjuk, hogy kik azok, akik jobboldali szavazóikat elárulva most a baloldal kezére akarják játszani a kerületet. Ezzel önmagát leplezi le az MDF-es Vaskor és a Fidesszel szembeforduló, „független” és „lokálpatrióta” színekben induló Görög Tibor is – mondta a Demokratának a polgármester. A politikai hecckampány beindulása előtt néhány nappal Nagy Gábor Tamás azt nyilatkozta a Demokratának, hogy az I. kerület polgári kerület, „itt az emberek tudatosan, megfontoltan szavaznak, s átlátnak azokon, akik ilyen-olyan rágalmakkal, saját érdekeiket szem előtt tartva, viszályt szítanak”. Az ellene irányuló támadások dacára a Fidesz teljes mellszélességgel a polgármester mögött áll. Csak a jobboldali szimpatizánsok is legyenek megfontoltak október elsején. Bándy Péter