Az ÁSZ közölte: a Jobbik 2017-2018-ban több mint 1,4 milliárd forint közpénzt kapott, de a párt 2017-es és 2018-es pénzügyi kimutatása sem mutat megbízható és valós képet a párt gazdálkodásáról. A feltárt szabálytalanságok kijavítása érdekében a Jobbik elnökének intézkedési tervet kell készítenie – mutattak rá. Hozzátették: a most lezárt ellenőrzés során feltárt gazdálkodási szabálytalanságok 2005 óta visszatérően jelen vannak a párt gazdálkodásában.

Hirdetés

Kifejtették: a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló törvény alapján azok az egyesületek nyújthatnak szervezeti kereteket a népakarat kialakításához és kinyilvánításához, az állampolgári részvételhez a politikai életben, amelyek a törvény rendelkezéseit magukra nézve kötelezőnek ismerik el. Emellett az alaptörvény lényeges követelménye, hogy a központi költségvetésből csak olyan szervezetnek nyújtható támogatás, amelynek a támogatás felhasználására irányuló tevékenysége átlátható – emlékeztettek.

Felidézték: a számvevőszék törvényi előírás szerint kétévente ellenőrzi a rendszeres költségvetési támogatásban részesülő pártok gazdálkodásának törvényességét. Az ÁSZ feladata, hogy a közpénzekből működő pártok átlátható és elszámoltatható gazdálkodását minősítse, ellenőrzési megállapításaival és javaslataival pedig hozzájárul a pártok gazdálkodásának törvényességéhez – írták. Kitértek rá: a Jobbik 2003. október 2-án létrejött olyan egyesület, amely nyilvántartott tagsággal rendelkezett, és a nyilvántartásba vételét végző bíróság előtt kinyilvánította, hogy a párttörvény rendelkezéseit magára nézve kötelezőnek ismeri el. A párt 2017-ben 475,8 millió forint, míg 2018-ban 961,4 millió forint központi költségvetési támogatásban részesült – tették hozzá.

A Jobbik 2017-ben és 2018-ban nem biztosította gazdálkodásának átláthatóságát, valamint a közpénzek felhasználásának elszámoltathatóságát. A párt nem igazolta a könyvelésébe bejegyzett adatok valódiságát és nem biztosította annak ellenőrizhetőségét, továbbá a 2018-ban magánszemélyektől kapott mintegy 161 millió forint adomány átlátható nyilvántartásának feltételeit nem teremtette meg – közölték. Az ÁSZ szerint a feltárt szabálytalanságok miatt a Jobbik 2017-es és 2018-as pénzügyi kimutatása sem mutat megbízható és valós képet a párt gazdálkodásáról. A pénzügyi kimutatásokat nem terjesztették a párt szélesebb tagságát képviselő kongresszus elé, így a Jobbik a gazdálkodásának áttekinthetőségét és ellenőrizhetőségét a saját tagsága számára sem biztosította – állapították meg.

Korábban írtuk

Kiemelték: a Jobbik nem tett eleget a közélet tisztaságára vonatkozó alaptörvényi követelménynek és törvényi előírásoknak, így nem zárható ki, hogy nem engedélyezett források felhasználásával tisztességtelen előnyhöz juthatott más pártokkal szemben. Úgy vélték, a Jobbik elnökének a jelentéstervezetre adott észrevételei nem voltak megalapozottak, illetve az ellenőrzés több megállapítását nem vitatta. Az ÁSZ a feltárt szabálytalanságok kijavítása érdekében 11 javaslatot fogalmazott meg a Jobbik elnökének, akinek ezek alapján 30 napon belül intézkedési tervet kell készítenie.

A jelenlegi, 2017-2018-ra kiterjedő ellenőrzés során feltárt jellemző szabálytalanságok 2005 óta visszatérően megjelentek a párt gazdálkodásában. Ebből az a következtetés vonható le, hogy a Jobbik a gazdálkodásának legtöbb területén nem gondoskodott az ÁSZ által már korábban is feltárt hibák kijavításáról, a párt gazdálkodása törvények szerinti átlátható és elszámoltatható gazdálkodásának helyreállításáról sem, annak ellenére, hogy ezt a párt a korábbi számvevőszéki jelentésekben foglalt megállapításokra készített intézkedési terveiben vállalta – olvasható az ÁSZ közleményében.