Fotó: MTI/Vasvári Tamás
A növényvédőszer-gyártással foglalkozó Chemark Zrt. új gyárépülete a Peremartoni Ipari Parkban az avatás napján, 2022. november 25-én
Hirdetés

A 13 millió eurós fejlesztés révén évi 10 millió literrel nő a gyártási kapacitás, ezzel a Chemark Zrt. elérte a 65-67 millió literes éves kapacitást, amellyel Európa egyik legnagyobb növényvédőszer-gyárává vált – mondta gyáravató beszédében Tégi Ervin, a cég vezérigazgatója.

Marczinkó Zoltán, a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára a gyáravatón közölte: a 90 százalékban magyar tulajdonú Chemark Zrt. beruházását 1,3 milliárd forinttal támogatta a kormány.

A helyettes államtitkár beszédében szólt arról, hogy a kormánynak a nehéz körülmények között a költségvetési egyensúly megtartására kell törekednie, úgy, hogy közben a gazdaság növekedjen. Kiemelte: Magyarország a befektetők számára ígéretes terep, az adórendszere európai viszonylatban kedvező. Jelentős eredménynek nevezte, hogy az elmúlt 11 év alatt egymillió munkahelyet sikerült teremteni.

Tájékoztatása szerint a harmadik negyedévben 4,1 százalékkal nőtt a gazdaság, ez az unión belül az 5. legkedvezőbb adat. Az év egészében 4,8 százalékos növekedéssel számolhatunk – húzta alá.

Korábban írtuk

A Chemark Zrt. a vezérigazgató elmondása szerint 2020 óta dinamikusan fejlődött, az éves termelés 42 ezer tonnáról 57 ezer tonnára emelkedett. Ugyanezen időszak alatt a dolgozói létszám 310-ről 400-ra bővült.

A vállalat tavalyi bevétele 20 milliárd forint volt, az adózott eredmény 2,9 milliárd forint. Az idei várható bevétel 25 milliárd forint felett, az adózott eredmény 3 milliárd forint felett várható.

A Chemark Zrt. legfontosabb partnerei a Syngenta és a Sumitomo Chemicals Agro Euro.