Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Hirdetés

Borbély Lénárd (Fidesz-KDNP) polgármester az átadáson elmondta: a szabadidőparkot a Főkert Nonprofit Zrt. beruházásában valósították meg, a kormány által biztosított 420 millió forintból.

Felidézte, 2019 áprilisában döntött úgy a kormány és a fővárosi önkormányzat vezetése, hogy – mivel abban az évben Budapest volt Európa sportfővárosa – 2,151 milliárd forintból hét családi szabadidőparkot hoznak létre Budapesten, ezek egyike a most átadott Tejút park.

Hozzátette, az elmúlt években Csepel önkormányzata nagy hangsúlyt fektetett a parkok, zöldterületek felújítására, példaként említette a Rákóczi kert-Családok partját, a Brenner János parkot, a Bringaváros – Kresz parkot, és – jegyezte meg – jelenleg is folyik a Daru-domb megújítása.

Korábban írtuk

Borbély Lénárd megköszönte a kivitelezésben részt vevők munkáját, a kormánynak a finanszírozást, Tarlós István volt főpolgármesternek és Szentkirályi Alexandra volt főpolgármester-helyettesnek pedig a közbenjárásukat, amely nélkül – fogalmazott – nem kaphatta volna meg a főváros a pénzt és nem valósulhatott volna meg a Tejút park a XXI. kerületben.

A polgármester azt kérte a helyiektől, hogy tartsák be a járvány miatti óvintézkedéseket és vigyázzanak a parkra.

Zakar András, a Főkert Zrt. vezérigazgatója elmondta: 59 fát ültettek a park körül, négyezer évelő növényt ültettek, 6900 cserjét telepítettek, és 300 méteres futókört alakítottak ki.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Szólt arról is, hogy bár a park már korábban elkészült, a koronavírus-járvány miatt csak most tudták felavatni. Megköszönte a helyi lakosoknak, hogy tiszteletben tartották a park eddigi lezárását.

A Tejút park Csillagtelepen, a II. Rákóczi Ferenc út, a Rakéta utca és a Tejút út által határolt területen valósult meg. A közeli lakótelep neve után a kozmosz, az űr témája jelenik meg a park játszóterein, a többi között planetáriumot, rakétát mintázó mászókát építettek, a földbe süllyesztett kráterben trambulin van, oda pedig csúszdán, kötélen, kapaszkodógömbökön lehet leereszkedni.

Kialakítottak egy 15×28 méteres játékterű öntött gumiburkolatos többfunkciós, elkerített sportpályát is focikapuval, kosárpalánkokkal.

A parkba telepítettek továbbá egy „okososzlopot”, amely a park egész területére sugározza a wifi-jelet, a kijelzőjén pedig az UV-sugárzás erősségéről tájékoztat. Kialakítottak illemhelyet és pelenkázót is.