Tarlós István főpolgármester először a Károly körúti úgynevezett „reprezentatív kaputérséget” adta át. A beruházásban a Dohány utca és a Deák tér között nyolc méter széles zöldsáv jött létre a két villamospálya széthúzásával, és a járdák mellett fasorokat alakítottak ki. A projekt első ütemének költsége 3,1 milliárd forint, ebből 2,7 milliárd forintot az Európai Unió finanszíroz.

Tarlós István ünnepi beszédében úgy fogalmazott: ”merünk nagyot álmodni, de az álmodozást nem merjük magunknak megengedni”. A főpolgármester kifejtette, hogy a Budapest szíve programot racionális mérnöki és pénzügyi tervezéssel igyekeztek „a megvalósíthatóság medrébe terelni”. Hozzátette: a jövő év közepére állítják össze Budapest településfejlesztési koncepcióját, amelybe beleépítik a mostani program tanulságait is.

A Budapest szíve program keretében ugyancsak pénteken adták át a felújított Március 15. teret. A projekt során megújult egyebek mellett a park és a római romok bemutatóhelye; utóbbinál a falmaradványokat és romokat csúszásmentes és fűtött üveglapok alá helyezték. A téren megszűntették a parkolót, és megújították a Piarista tömböt, amelynek földszintjén új kereskedelmi és szolgáltatóegységek nyílnak meg.

(MTI Fotó: Máthé Zoltán)

Az ünnepélyes átadáson beszédet mondott Tarlós István és az V. kerület polgármestere is. Rogán Antal úgy fogalmazott, hogy Budapestnek van jövője, de csak kompromisszumokból és együttműködésből épülhet fel a jövő fővárosa. A célok eléréséhez pedig összefogásra, szívósságra és alázatra van szükség – mondta a Belváros fideszes polgármestere.

A Hídfőterek és új pesti korzó projekt költségei 2,2 milliárd forintot tesznek ki, ebből mintegy 1,6 milliárd forint az uniós támogatás. A felújított Március 15. teret az átadáskor Labancz Zsolt piarista tartományfőnök áldotta meg.

(MTI)